Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány nevében az elhangzottakra Csepreghy Nándor államtitkár úr fog válaszolni.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány nevében az elhangzottakra Csepreghy Nándor államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Csepreghy államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kunhalmi Ágnes képviselő asszony, az MSZP képviselőcsoportjából: „A kormányzás minősége” címmel.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány nevében az elhangzottakra Dömötör Csaba államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Latorcai János képviselő úr, alelnök úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából: „Egy kiállítás…
ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr, képviselő úr. A kormány nevében az elhangzottakra Dömötör Csaba államtitkár úr válaszol.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Dömötör államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Németh Szilárd képviselő úr, a Fidesz-képviselőcsoportból: „A magyar-lengyel barátságról” címmel. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szávay István, a Jobbik-képviselőcsoportból: „Remélem, hogy Magyarországnak 27 évvel a rendszerváltás után nincs…
ELNÖK: Köszönöm szépen. (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Foglaljanak helyet! Egy kis csöndet kérek szépen! A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni az elhangzottakra. (9.50)
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket, és ellenőrizzék,…
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Tiba István jegyző urat, hogy az aláíráshoz készítse elő az esküokmányokat, és kérem dr. Parragh Bianka asszonyt és dr. Kocziszky György urat, hogy kézjegyükkel lássák el az esküokmányokat.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most megadom a szót Vas Imre képviselő úrnak, a Honvédelmi és rendészeti bizottság előadójának, a határozati javaslat előterjesztőjének, 30 perces időkeretben. (10.20)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 30-30 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót a jelentkező…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportja részéről, ha jól látom, Mesterházy Attila jelentkezett. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Firtl Mátyás képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Kulcsár Gergely képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az LMP képviselőcsoportja részéről nem jelezték, hogy szólni kívánnak, ezért a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként jelentkezett független…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Demeter Márta képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces felszólalások következnek. Két percre adom meg a szót Legény Zsolt képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Legény képviselő úr. Most a képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak. (10.50)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak, MSZP.