I/13109 Mellébeszélés helyett válaszokat várnak a munkából élő emberek!
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem alelnök urat, képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem alelnök urat, képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 109 igen szavazattal, 26 nem…
ELNÖK: Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy a folyosón folytassák a beszélgetést. És nemcsak a szocialista képviselőket, de a fideszes képviselőtársaimat is kérem, hogy egy kicsit halkabban. Megvárom, amíg elfoglalják…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadják-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Völner Pál államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr a választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Szakács László, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a külgazdasági és külügyminiszterhez: „Miért lépett ki Magyarország a nemzetközi…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Szabó László államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 104 igen szavazattal, 25 nem…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Bitay Márton Örs államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszadásra megadom a szót Czibere Károly államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem Vejkey képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációs napirendi pontunk végére értünk. Áttérünk a szóbeli kérdésekre. (Zaj. ‑ Számos képviselő hagyja el a termet.) Gúr Nándor, az MSZP képviselője, kérdést…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Válaszadásra megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Bana Tibor, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Kaphatunk-e érdemi választ a 8-as és a 86-os utak fejlesztésével…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Tasó László államtitkár úrnak.