V/10090 A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak, MSZP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Szászfalvi László képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló az európai parlamenti képviselő Balczó Zoltán.
ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Csizi Péter képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának, 15 perces időkeretben.…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Molnár Zsolt bizottsági elnök úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Móring József Attilának, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, jegyző úr. Megadom a szót Mirkóczki Ádám képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Schiffer András frakcióvezető úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként jelentkezett független képviselő szólhat. Megadom a szót Szelényi Zsuzsanna képviselő asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a kétperces felszólalások következnek. Megadom a szót Schiffer András frakcióvezető úrnak, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a további képviselői felszólalások következnek, 15 perces időkeretben. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót; elsőként Harangozó Tamás képviselő…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kónya Péter képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Vadai Ágnes képviselő asszonynak. (Derültség és közbeszólások a Jobbik soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megadom a szót Fodor Gábor képviselő úrnak. (Ikotity Istvánt a jegyzői székben Hiszékeny Dezső váltja fel.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Vadai Ágnes képviselő asszonynak. (A jegyzői székben Földi Lászlót Móring József Attila váltja fel.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kettő percre Kónya Péter képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás, megszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.)Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Az általános…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt áttérünk a következő napirendre, bejelentem, hogy a Jobbik képviselőcsoportjának…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Szatmáry képviselő úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében Cseresnyés államtitkár úr most vagy később kíván szólni. (Cseresnyés Péter: Most.) Jelzi, hogy most. Öné a szó, államtitkár úr. (Földi László…