A/8119 Szegényre lopott ország avagy kinek a rokonát tisztelhetjük a törvénymódosításuk mögött?
ELNÖK: Köszönöm. Viszonválasz illeti meg a miniszterelnök urat.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm. Viszonválasz illeti meg a miniszterelnök urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Meddig még?” címmel. Mirkóczki Ádám képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót válaszadásra Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Viszonválasz illeti meg a képviselő urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválaszra megadom a szót a miniszterelnök úrnak.
ELNÖK. Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „A baloldal tele van korrupciós…
ELNÖK: Igen. Öné a szó, Hollik képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Hollik képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A viszonválasz megilleti az államtitkár urat.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ikotity István, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Mikor bírják már végre távozásra Farkas Flóriánt a közéletből?” címmel.…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Ikotity képviselő úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg miniszterelnök urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Pócs János, a Fidesz képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez: „Hogy halad a gazdálkodók földtulajdonhoz jutását segítő program?” címmel.…
ELNÖK: Köszönöm, Pócs János képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fazekas Sándor miniszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Viszonválaszra van lehetősége Pócs képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg Fazekas miniszter urat. (15.40)
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! (Folyamatos zaj.) Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselő asszonya, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Hol a határ?” címmel. Megadom a szót Kunhalmi Ágnes…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.