Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Firtl Mátyás képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából: „Civitas Fidelissima ‑ a szellemiekben, alkotásban hűséges…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ikotity István képviselő úr, az LMP képviselőcsoportjából: „A pedagógusok visszaállítanák a szabad tankönyvválasztást…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Mennyi levegőjük van még?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Tilki Attila képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: „A Közép‑európai Kezdeményezés skopjei parlamenti közgyűlése magyar szemmel” címmel.…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, Tilki Attila képvi­selő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ágh Péter képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport, „750 éves Simaság” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Rig Lajos, a Jobbik képviselőcsoportjából: „Oktatási alvilág és kamuprofesszor. Orbitális szélhámosság Sümegen?” címmel. Öné a szó, képviselő…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, Rig Lajos képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Novák Előd képviselő úr a Jobbik-képviselőcsoportból: „Milyen nemzetiségű lesz Magyarország első szülöttje 2016-ban?” címmel. Öné…

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés következő ülésére várhatóan február 15-én kerül sor. Ezúton jómagam is…

T/7830 Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 20

ELNÖK: Köszönöm szépen, Lepsényi államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most pedig, tisztelt Országgyűlés, soron következik az építmények tervezésével és kivitelezésével…

T/7830 Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 20

ELNÖK: Köszönöm, Vécsey képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Lepsényi István államtitkár urat, hogy most vagy a vita végén kíván hozzászólni. (Lepsényi István: A végén.) A vita végén. Köszönöm szépen. Tisztelt…