T/7927 Az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólások következnek; elsőként Nyikos László jobbikos bizottsági elnök úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólások következnek; elsőként Nyikos László jobbikos bizottsági elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Kiss Sándor képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Szilágyi György képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő perc, Szávay István képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 2. pontjára. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni 6 perces időkeretben.…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a vita egészét lezárom. Megkérdezem a kormány képviselőjét, hogy kíván-e élni a szólás lehetőségével. (Dr. Fónagy János:…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Most megadom a szót Jakab István alelnök úrnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók 30-30 perces, valamint a független képviselők mindösszesen 8 perces időkeretben történő felszólalásaira kerül sor. Látom a képernyőn, többen élnek ezzel a lehetőséggel.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Ékes József képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Győrffy Balázs képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólások következnek, Szilágyi György, Magyar Zoltán és Obreczán Ferenc. Először Szilágyi képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most egy kormánypárti kétpereces következik, Obreczán Ferenc képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két perc, Magyar Zoltán jobbikos képviselő!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Jakab István, öné a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Győrffy Balázs képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek következnek. Ékes József képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre következik Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Sáringer-Kenyeres Tamás képviselő úr, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pócs János képviselő úrnak, Fidesz.