T/7930 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Sáringer-Kenyeres Tamás képviselő úr, KDNP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Sáringer-Kenyeres Tamás képviselő úr, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Szilágyi György képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek, Sáringer-Kenyeres Tamás, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Győrffy Balázs képviselő úr. (20.10)
ELNÖK: Kettő perc, Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik!
ELNÖK: A következő hozzászóló Ódor Ferenc képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Ékes József képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, ezért az összevont általános és részletes vitát lezárom. Kérdezem az előterjesztőt, hogy kíván-e válaszolni.…
ELNÖK: Államtitkár úr, egy kis türelmet kérek! Képviselőtársaim, és az államtitkár urat is kérem, hogy térjen a tárgyra.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatalra és a zárószavazásra a csütörtöki ülésen kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk.…
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője: "Mi lesz veled, Vidék?" címmel.…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Baráth Zsolt fideszes képviselő úr: "A pozsonyi csata - 1.…
ELNÖK: Bocsánat, bocsánat, jobbikos!
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Jön a második rész. Köszönjük szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Vágó Sebestyén jobbikos képviselő úr: "Csak a sas változik!" címmel. Öné a szó.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának egynapos ülését 2012. július 12-én 9 órára összehívom. Megköszönöm munkájukat. Nyugodalmas jó estét! Az ülést bezárom. (Az…
ELNÖK: Köszönöm szépen, és tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Kettő percre Szél Bernadett képviselő asszonyt illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Babák Mihály fideszes képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Szabó Rebeka, LMP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kettő percre Szabó Timea képviselő asszonyt illeti a szó.