Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
Felszólalások 31010
T/7653 A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról
ELNÖK: De kíméljen meg bennünket az idézetektől! Köszönöm szépen.
T/7653 A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Következő hozzászóló Karácsony Gergely, LMP-s képviselő. (22.10)
T/7653 A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Kérdezem az előterjesztőt, hogy kíván-e reagálni. (Dr. Puskás Imre: Igen.) Igen, jelzi, hogy válaszolni…
T/7653 A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a módosító javaslatok benyújtására holnap délutánig, az ülésnap végéig lehetőség van... (Közbeszólások: Szerdán!) Vagy szerda, bocsánat, szerda, igen, ma…
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta. Tájékoztatom önöket, hogy a vitában a felszólalási…
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Bödecs Barna képviselő úr; őt Kiss Sándor, őt pedig Manninger Jenő képviselő úr követi.
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Kiss Sándor képviselő úr, Jobbik.
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Manninger Jenő képviselő úr; őt Göndör István követi.
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Göndör István képviselő úr, MSZP.
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 30. pontjára. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem…
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Kiss Sándor képviselő úrnak, Jobbik.
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bödecs Barna képviselő úrnak adom meg a szót.
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a vita egészét lezárom. Látom, készülődik Fónagy államtitkár úr, nyilván válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó.
T/7309 Egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények…
T/7309 Egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Polics József képviselő úr, Fidesz.
T/7309 Egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Látom, készülődik az előterjesztő nevében Szekó képviselő úr, megadom a szót, hogy válaszoljon a vitában elhangzottakra.
T/7468 A Szlovák Köztársaság és Magyarország között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Szlovák Köztársaság és Magyarország között a minősített adatok cseréjéről…
T/7468 A Szlovák Köztársaság és Magyarország között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a külügyi bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint ötperces időkeretben. Megadom a szót Kalmár Ferenc Andrásnak, a bizottság…