A/7490 "Meg tudja-e védeni az infrastruktúráért felelős államtitkár a vidéki vasutakat" a mocskos, büdös IMF-től?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Öné a szó, képviselő úr, egy percben.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Öné a szó, képviselő úr, egy percben.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Öné a szó, Völner államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Dorosz Dávid, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrnak: "Mit kíván tenni a Belügyminisztérium?" címmel. Dorosz Dávid képviselő urat…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót a belügyminiszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, belügyminiszter úr. Viszonválasz illeti meg a képviselő urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg a belügyminiszter urat. (15.50)
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Nyakó István, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: "Törvénysértés és szemfényvesztés! Újra konzultál az Orbán-kormány" címmel.…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Navracsics Tibor miniszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Viszonválasz illeti meg a képviselő urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A miniszter urat is megilleti a viszonválasz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Rebeka, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek "Fideszes plázastop, avagy hogyan épül a haverokkal való együttműködés…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Képviselő asszony, egy percben öné a lehetőség a viszonválaszra.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Államtitkár urat is megilleti a viszonválasz.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül Varga Géza, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a vidékfejlesztési miniszternek: "Miniszter úr, Budai államtitkár úr nyilatkozataival talán…
ELNÖK: Megadom a szót Budai Gyula államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszonválaszra megadom a szót a képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Államtitkár urat is megilleti a viszonválasz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk a kétperces sima kérdésekre. Pál Tibor, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrnak: "Tűz van babám, avagy minek kell történnie…