T/7032 A biztosítási adóról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Spaller Endrének, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka, Nyikos László képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Scheiring Gábornak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására várhatóan következő ülésünkön kerül sor. Kérem a jegyzőket, rögzítsék a fel nem…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Fejér Andornak, a fogyasztóvédelmi bizottság előadójának.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Szűcs Lajos fideszes képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Pál Tibor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kiss Sándor jobbikos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A Lehet Más a Politika-képviselőcsoport véleményét Szilágyi László képviselő úr fogja ismertetni.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre szót kért Fejér Andor fideszes képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Hozzájárulok ahhoz, tehát kérését elfogadom, hogy az ülésnap végéig lehet módosító indítványt benyújtani a törvény tervezetéhez. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gondolom, ez utóbbi történet nem módosító javaslat volt. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát az ülésnap végén zárjuk le. Mivel az előterjesztéshez már érkezett módosító javaslat, a részletes…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság többségi és kisebbségi előadót állított. A többségi vélemény képviselője nincsen jelen, ezért a kisebbségi véleményt…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Varga Gábor képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Tóth Csaba képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Kiss Sándor képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Kérdezem Szatmáry Kristóf államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Öné a…