T/6468 A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között, a közös államhatáron átvezető közutak forgalmi jellegéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Igen, a törvényjavaslatról, képviselő úr!
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Igen, a törvényjavaslatról, képviselő úr!
ELNÖK: Képviselő úr! Kérem még egyszer, térjen vissza...
ELNÖK: Képviselő úr! Megvonom öntől a szót. Megkérdezem, van-e még valakinek hozzászólnivalója. (Nincs jelzés.) Hozzászólásra jelentkezőt nem látok. Kérdezem Fónagy államtitkár urat (Jelzésre:), nem kíván válaszolni. Tisztelt…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/6068. számú országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot:…
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A bizottságok részéről három képviselő, ezen kívül a kormány képviselője, valamint írásban előre jelentkezett hat képviselő. Aki nem kíván részt venni a vitában, az kérem, fáradjon ki a folyosóra,…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A fenntartható fejlődés bizottsága ülésén kisebbségi... (Folyamatos zaj. - Csenget.) Tisztelt Országgyűlés! A fenntartható fejlődés bizottsága ülésén kisebbségi vélemény…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő kisasszony. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Kepli Lajos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Szekó József képviselő úrnak, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót az írásban előre elsőként jelentkezett Fülöp István fideszes képviselőnek.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló - és mondom a sorrendet: Szabó Imre, Nagy Andor, Bödecs Barna, Szilágyi László és Kepli Lajos képviselő urak - tehát elsőként Szabó Imre, MSZP-s képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Nagy Andor KDNP-s képviselő.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Bödecs Barna jobbikos képviselő.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Szilágyi László képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Kepli Lajos képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) Több felszólalásra jelentkezőt nem látok, ezért megkérdezem Sebestyén László képviselő urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.
ELNÖK: Egy pillanat, várjon egy kicsikét! Most már igen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, ezért részletes vitára nem kerül sor. Kérem, ellenőrizzék, hogy a kártyát elhelyezték-e…
ELNÖK: Az ajánlás 1. és 2. pontjaira nyitottuk meg a vitát. Tessék, képviselő úr!
ELNÖK: Kettő percre megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót az előterjesztők nevében Gulyás Gergely fideszes képviselő úrnak.