Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/6391 Az Országgyűlésről

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kepli Lajos jobbikos képviselő urat illeti a szó.

T/6391 Az Országgyűlésről

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Több felszólalót nem látok a képernyőn jelentkezni, ezért a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a negyedik vitaszakaszt az ajánlás 278-307. pontjaira. Megkérdezem, ki kíván felszólalni…

T/6391 Az Országgyűlésről

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitaszakaszban. Jelentkezőt nem látok, ezért a részletes vita e szakaszát is lezárom. Megnyitom az ötödik vitaszakaszt az ajánlás…

T/6391 Az Országgyűlésről

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Gulyás Gergely fideszes képviselő urat, előterjesztőt illeti a szót.

T/6391 Az Országgyűlésről

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vita egészét lezárom. Megkérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra.…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ágh Péter képviselő úr, a Fidesz részéről: "120 éve született Mindszenty József" címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Korondi Miklós képviselő úr: "Merjünk nagyok lenni - emlékezés Mindszenty Józsefre" címmel. Megadom a szót öt percben.

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kulcsár Gergely jobbikos képviselő úr: "Kéz kezet mos, vagy meddig terjedhet a legfőbb ügyész kontrollálhatatlan hatalma?" címmel. Öné a szó,…

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Ma reggel 9 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését. Nyugodalmas jó éjszakát kívánok. Az ülésnapot…

Ülésnap megnyitása

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 14. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében Rétvári Bence kíván válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kalmár Ferenc András KDNP-s képviselő úr: "A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációja" címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Ertsey Katalin képviselő asszony, LMP: "Ha megtartják, úgy jó: politikuselszámoltatás a bölcsődében" címmel.…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Varga István fideszes képviselő: "Krasznahorka büszke vára" címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kepli Lajos jobbikos képviselő: "Ki védi meg vízkincsünket?" címmel. Öné a szó, képviselő úr.