Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom…

T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mielőtt megadom a szót Veres János képviselő úrnak, kérem az MSZP-s képviselőtársaimat, hogy ne erőlködjenek, amit bekiabálnak, az nem megy át a képernyőn, egyszerűen nem is hallani, csak egymást…

J/5536 A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményér

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az európai ügyek bizottsága álláspontjának ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5 perces időkeretben. Megadom a szót a bizottság előadójának, Ivanics…

J/5536 A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményér

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem lesz lehetőség. Elsőként megadom a szót Obreczán…

J/5536 A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményér

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Gőgös Zoltán képviselő urat emlékeztetem... (Gőgös Zoltán: Tudom.) Tudja, hogy vezérszónoki felszólalások közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség, de később lesz lehetősége…

J/5536 A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményér

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőnek Morvai Krisztina képviselő asszony, európai parlamenti képviselő.

T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról

LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Nemegyszer hallgattam együttérzéssel onnan a pulpitusról képviselőtársaimat, amint a bőség zavarával küzdöttek, és bizony nehéz volt az…

T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról

LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Igen, tulajdonképpen számon kérem magamon, hogy még nem beszéltem a nyugati emigrációról, a tengerentúli emigrációról. Sokan ismerik Sisa István könyvét, "Őrtállás Nyugaton", ez megint egy jó alapanyag…