Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Az imént ismertetett javaslatok közül az MSZP képviselőcsoportja szavazást kért az ajánlás 3., 35., 28., 31. és 55. pontjairól. A 3. pontról az Országgyűlés nem tud határozni,…

T/5161 A nemzeti vagyonról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Nyikos László képviselő úrnak, a Jobbik vezérszónokának. Öné a szó, bizottsági elnök úr.

T/5161 A nemzeti vagyonról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Scheiring Gábor képviselő úrnak adom meg a szót, az LMP-frakció vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr. (Derültség és közbeszólások a Jobbik soraiból.)

T/5161 A nemzeti vagyonról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Mielőtt az egyes képviselői felszólalások következnének a fennmaradt időkeretben, két percre szót kér Kolber István…

T/5161 A nemzeti vagyonról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Molnár Oszkár képviselő úr, független.

T/5161 A nemzeti vagyonról

ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. (Molnár Oszkár: Tíz perc.) Letelt az idő, képviselő úr. (Molnár Oszkár: Ja, letelt.) Köszönjük szépen, letelt az idő. (Taps az ellenzéki padsorokban.) Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést,…

T/5161 A nemzeti vagyonról

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétpercesek következnek. Szabó Rebeka képviselő asszony, LMP.

T/5161 A nemzeti vagyonról

ELNÖK: Köszönöm szépen. Balczó Zoltán alelnök úr jelentkezik szólásra, de előtte meg kell kérdeznem az Országgyűlést, hozzájárul-e, hogy az ülést vezető Balczó alelnök úr hozzászóljon. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfeltartással…

T/5161 A nemzeti vagyonról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két perc, Szabó Rebeka LMP-s képviselő asszony.