Megnövelt rendőri jelenléttel és folyamatosan változó járőrözési helyszínekkel próbálják javítani Budapest közbiztonságát, miközben a kormány és a főváros is úgy látja, hogy a problémák pusztán rendészeti eszközökkel nem kezelhetők, írja az Infostart.
A fővárosi kerületek kezdeményezésére július közepén 30 napos fokozott rendőri ellenőrzés indult, amely után is nagyobb létszámban maradnak rendőrök a budapesti közterületeken.
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint a több rendőr szükséges, de csak „tüneti kezelése” a szociális válságnak.
Úgy véli, a közterületi problémák hátterében a szociális ellátórendszer gyengülése, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, valamint az addiktológiai és pszichiátriai ellátás hiányosságai is állnak.
Kiss szerint a palackgyűjtés sem önmagában oka a közbiztonsági gondoknak, hanem sok esetben pénzkereseti lehetőség a nehéz helyzetben lévők számára. Azt mondta, ha ez a lehetőség megszűnne, az érintettek más módon próbálnának jövedelemhez jutni, ami szintén okozhatna közbiztonsági problémákat.
A Belügyminisztérium hasonlóan úgy látja, hogy önmagában a palackok összegyűjtése és visszaváltása nem rendészeti kérdés. Hajdu Márton, a tárca sajtófőnöke ugyanakkor közölte: ahol a tevékenységhez jogsértések vagy más közbiztonsági problémák kapcsolódnak, ott szükség van rendőri fellépésre.
A rendőrség ezért a korábbi kiemelt akció után is fokozottan jelen lesz Budapesten.
A járőrök nemcsak állandó pontokon dolgoznak, hanem rugalmasan változtatják az ellenőrzések helyszíneit, hogy a problémák ne egyszerűen más területekre helyeződjenek át. A Belügyminisztérium emellett kezdeményezi a fővárosi és kerületi önkormányzati rendészeti szervek hatásköreinek bővítését is.