ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy a mai üléssel vagy a hosszú szünettel magyarázható, de valahogy mintha az akusztikus viszonyok nem lennének teljesen rendben az ülésterem bal oldalán, úgyhogy még egyszer nagyon nyomatékosan kérnék mindenkit - különösen az MSZP képviselőit -, hogy olyan állítást ne fogalmazzanak meg, amelynek világos cáfolatát adtam itt az ülésteremben. Mert ugyan lehet, hogy a televízió nem közvetíti ezt az ülést, de a Magyar Rádió viszont közvetíti, és ilyen értelemben ez alkalmas a hallgatók félrevezetésére.
Kósa Lajos azokat a szavakat, amelyeket az imént a képviselő asszony a szájába adott, nem mondta itt a Ház előtt. A jegyzőkönyvet kéretik elolvasni; nem hangzottak el ezek a szavak. (Közbeszólások az Magyar Szocialista Párt padsoraiból.) Arra utaló kijelentés sem hangzott el, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója bármilyen kezdeményezéssel... (Közbeszólások az Magyar Szocialista Párt padsoraiból.), bármilyen kezdeményezéssel fordult volna a Ház elnökéhez, és arra vonatkozóan sem hangzott el semmiféle kijelentés, hogy a Ház elnöke kezdeményezte volna a tévéközvetítés elmaradását.
Még egyszer mondom önnek: én abban a hiszemben ültem fel ma a pulpitusra, hogy a televízió közvetíti ezt az adást. Nem tudtam még válaszolni arra a kérdésre, hogy miért nem közvetíti az ülést a Magyar Televízió. Ha erre a kérdésre megfelelő válasszal rendelkezünk, akkor még az ülésen tájékoztatom erről önt és a parlament minden képviselőjét; amennyiben nem, akkor a frakció vezetője a következő házbizottsági ülésen kapja meg a megfelelő tájékoztatást.
Úgyhogy azt gondolom, jó, ha a találgatásokat, gyanúsítgatásokat befejezzük az ülés hátralevő részében. Térjünk vissza a vitához! (Taps a jobb oldalon.)
Megjelent Koleszár Lajos neve, aki egyébként is soron következne, úgyhogy kérdezem, kétperces vagy pedig nem... (A képviselő jelzi, hogy rendes felszólalásra kér lehetőséget.) Tehát rendes. Akkor hadd kérjem meg, hogy előbb Pokorni Zoltán szólhasson, mert ő viszont kétperces hozzászólásra jelentkezett.
Megadom a szót Pokorni Zoltánnak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés