DR. KOLESZÁR LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Szeretném bejelenteni, hogy tévéközvetítés hiányában is szeretném megtartani a hozzászólásomat. A foghíjas Házban körülnézve úgy látom, hogy azok a képviselők hiányoznak, akik a tévékamerák előtt szoktak terjedelmesen és hosszan felszólalni. (Közbeszólás a jobb oldalról: MSZP! - Moraj az MSZP padsoraiban.) Nem vitatva a kormány felelősségét, tisztelt Ház, én inkább azt mondanám, hogy a felelősség mellett természetesen joguk is a minisztériumok átalakítása, de sietve hadd tegyem hozzá: lelkük rajta.

Kicsit úgy érzem magam, mint válás után az új férj, beköltözve az új lakásba: természetesen nem hirdet programot, hanem azonnal kezdi átalakítani a lakást - talán így is van ez rendjén.

Hadd szóljak egyetlen olyan területről, amely kiemelkedően fontos a minisztériumok között. Azért nem tudom pontosan, hogy melyik minisztériumról, mert itt van család- és munkaügy, szociális és családügy, népjólét, foglalkoztatás- és szociálpolitika, tehát valamiféle fogalmi zavar létezik. Nem tudom, melyik elnevezést fogadjuk el, de biztos, hogy ennek a minisztériumnak a felügyelete alá tartozik az 1100 milliárd forintot elosztó és felügyelő társadalombiztosítás, amely valamennyi magyar állampolgárt érinti. Aggályaimat szeretném megfogalmazni azért is, mert nemigen látom - hiszen nem ismerjük a kormányprogramot -, hogy melyik minisztériumnak - bármilyen néven nevezendő minisztériumnak - mi lesz a pontos programja.

Az európai parlamentekben van rá példa, hogy a szociálpolitikát a foglalkoztatáshoz csatolják, hiszen komolyan befolyásolja a munkaügy és a foglalkoztatás a család helyzetét. Természetesen arra is van példa, hogy az egészségügyet és a szociális szférát kapcsolják össze. Én úgy gondolom, annak bizonyára nagyon sokan örülnek, hogy tiszta egészségügyi minisztérium jön létre. Egyet azért hadd mondjak: ha szociálisan ellehetetlenült helyzet miatt valaki jó szándékkal kihívja a mentőt egy beteghez, a mentőt máris nem a szociális szférából, hanem az egészségügyből finanszírozzák, a beteget nem a szociális otthonba viszi a mentő, hanem az egészségügybe, a kórházba. Tehát igen szorosan kapcsolódik ez a kettő, és mondhatnánk az ellenkezőjét is.

Úgy gondolom és úgy látom, hogy ez az egészségügyinek nevezett minisztérium nagyon könnyen fajsúlytalanná, könnyűvé válhat. Mint ahogy a hírekből halljuk, talán megerősíthető egy kancelláriai felügyelettel, de még egy kormánybiztossal is megerősítik. Ha esetleg az ebbe a szférába csordogáló Phare-pénzeket még egy negyedik helyen osztják el, akkor azt hiszem, hogy gondja lesz a tárcát felügyelő miniszternek rendet tenni, bár arra lehetősége lesz, hogy a kamara által ígért változtatásokat, amiknek komoly pénzügyi hátterük van, megvalósítsa.

Azt gondolom, joggal aggódhatunk a szociális ellátás biztonsága miatt. A jelenlegi egészségügyi és szociális bizottság a parlamentben is - ha úgy tetszik - ellátja mindkét felügyeletet. Csak reménykedni tudok abban, hogy ez a bizottság majd meghallgathatja azt a minisztert, aki az egészségügyet felügyeli, meghallgathatja azt is, aki a szociális szférát felügyeli. Ha arra gondolunk, hogy az ifjúság- és a gyermekellátás kérdése milyen szorosan kapcsolódik ehhez, egy jó szeletet kihasít belőle, akkor a most még az előterjesztésben nem lévő, de tudatunkban már élő ifjúsági és sportminisztériumot is, gondolom, ennek a bizottságnak a felügyelete alá helyezhetjük.

Kulcskérdésként jelenik meg, hogy ez az önálló egészségügyi tárca milyen kompetenciahatárokkal rendelkezik majd. Szeretném elmondani, hogy a népjóléti tárca megszüntetésével további megoldandó kérdésként kell számításba vennünk, hogy az egészségügy és a szociálpolitika határterületei melyik tárcához kerülnek majd. Példaként említeném az egészségkárosodottak, a rokkantak vagy akár a védőnők helyzetét.

Az igazgatási kérdésekben komoly bizonytalanságot látunk, és ezért vagyunk kicsit aggályosak. Hogyan kell majd megtalálnunk a családtámogatásoknak és a szociális pénzbeni ellátások folyósításának az ellenőrzését, hiszen ez jelenleg egy helyre tartozik? Szeretném kijelenteni, nem vitatjuk a kormánypártiak jogát, de jó szívvel nem tudjuk támogatni ezt a pillanatonként változó kormánystruktúrát, kicsit aggódunk, de szeretnénk elmondani, hogy a felelősség az övék, lelkük rajta! (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu