SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, hogy az a mondat, amit a választási kampány során elmondtunk, hogy polgári múlt nélkül nem létezik polgári jövő, jelzi azt a fajta hozzáállást is nemcsak a politika egészéhez, hanem a kultúrához is, ami más, mint az önöké. Ez a hozzáállás számunkra azt jelenti, hogy a nemzeti kultúrában létező örökség olyan fontos dolog számunkra, amit át kell vinni a következő évezredbe. Természetesen mindenfajta örökségből lehet válogatni, lehet kapni jó és rossz örökséget. Azt gondolom, hogy az az örökség, az a hagyomány, ami ebben az országban van, értékes hagyomány, és ezt a hagyományt át kell vinni.
Egy politika, egy kulturális politika nem működhet úgy, hogy a jelenben nem tesz hozzá dolgokat, hogy nem arra figyel, hogy a következő évezrednek milyen kihívásai vannak. Ez a politika, ez a kulturális politika - egy polgári kormány kulturális politikája - tudja azt, hogy a következő évezred az informatika évezrede, évszázada, és ezekre föl kell készülni.
Azt gondolom, hogy - olvasva az önök indoklását ebben a módosító javaslatban és figyelembe véve, tisztelve is ezt, amiben azt írják, hogy a kultúra összetett jelenség - a viselkedéskultúra is ehhez tartozik. Nem akarok olyan kulturális kormányzatot segíteni, amely a viselkedésben is szeretné megszabni azokat a formákat, melyekre önök utalást tesznek - ha már kulturális minisztérium alatt ilyen tágan kívánják értelmezni ezt a dolgot.
(17.00)
Azt gondolom, lehet foglalkozni sok minden más dologgal, és ezért a műemlék-felügyelet kultusztárca alá kerülése nagyon fontos olyan motívum, amely összekapcsolja a tárgyi örökséget és a szellemi örökséget egyaránt.
Az is nagyon fontos dolog, hogy e nemzet kultúráját úgy lehet továbbadni, ha a mai kormányzat működése során olyan értékeket alakítunk ki és támogatunk, amelyek segítségével az egyetemes kultúrához tudunk hozzájárulni, és amelyek a jövő századra vezetik fel a magyar kormányzat segítségével ennek az országnak a kultúráját. Azt gondolom, nyugodtan és higgadtan azt lehet mondani, hogy ezzel a minisztériummal nem lesz semmi baj, ez a minisztérium elkötelezettje a kultúra támogatásának.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés