DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezt a vitát hallgatva kénytelen vagyok megállapítani magamról, hogy rendkívül naiv ember vagyok, ugyanis azt írtam fel a papíromra, hogy: az egyetértés igénye és reménye. Úgy ítéltem meg ugyanis, olyan gondolatokat vázoltak fel képviselőtársaim, amelyek ebben a Házban széles körű egyetértésre tarthatnak igényt (Vancsik Zoltán: November 30. után, amikor be lesz adva!), és a magam részéről ezt reméltem is.

Persze az a helyzet, hogy a tévedéshez mindenkinek joga van, minden politikusnak is joga van, a tévedésben megmaradni viszont egyfajta megátalkodottság. Ennek a jelét láttuk négy évvel ezelőtt; az akkori győztes párt megígérte, hogy rendszeresen fogja emelni a családi pótlékot, három évig egyetlen fillérrel nem emelte meg ezt. Megígérte, hogy alanyi jogon fog járni; elvette azt az alanyi jogot, amelyet egyébként éppen az MSZP, az akkori kormány vezetett be 1990 áprilisában. Nagyon nehéz lehet most azt látni, hogy egy másik kormányzó erő valósítja meg azokat az ígéreteket, amelyeket írásban világosan leszögeztek és keményen megszegtek. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Mi is megcsináltuk, nem nehéz.) Ez az izzadságszag érződött azokon a hozzászólásokon, amelyek megpróbálták egyszerű fogalmazvánnyá aljasítani ezt a néhány gondolatot.

Valóban igazuk van viszont ellenzéki képviselőtársaimnak abban, hogy ez - minden országgyűlési határozatnak ez a műfaja - valamilyen fajta üzenet. Nem hiszem, hogy a még meg sem alakult kormányt és a mögötte álló frakciókat szembe lehet állítani egymással, hogy nem bíznánk bennünk, azért mondjuk meg nekik, hogy mit kell csinálni. Arról azonban szó van, hogy valaminek meg kell változnia ebben az országban. (Vancsik Zoltán közbeszól.) Annak kell megváltoznia például, hogy a választási ígéretek valójában ne is ígéretek legyenek, hanem a politikai erők tervei, és amikor a helyzet elérkezik, ezeket a terveket valóra kell váltani.

Azt mondják itt kedves képviselőtársaim, hogy holmi önkormányzati választásokra gondolva hoztuk most ide ezt a határozati javaslatot. Ha így lenne, akkor sem kellene ezt szégyellni, azt hiszem, de nem erről van szó! Mire azok a törvények jogerőre emelkednek, amelyek az itt foglaltakat magukban hordozzák, bizony november-december lesz. Szerintem az állampolgároknak egyértelmű joguk van ahhoz, hogy lássák, mi az, amire január 1-jétől számíthatnak. (Vancsik Zoltán közbeszól.) Ezt eddig nem láthatták máshonnan, csak a választások során elhangzott ismertetésekből. Ha ezt a határozati javaslatot az Országgyűlés elfogadja, akkor már egy jogi szöveg is rendelkezésre áll.

És van itt még egy szempont, kedves képviselőtársaim: szociálpolitikai vitákon az elmúlt tíz évben rengeteget hallottunk arról, hogy a maradékelv érvényesül. Itt most nem a maradékelv érvényesül; a kormány nem tette rá a pecsétet a költségvetés irányszámaira, és kap egy országgyűlési határozatot, amely világosan előírja a számára, hogy ezt a bizonyos összeget, amit majd neki kell persze kiszámítania, elő kellteremtenie. Részben erről szól ez a határozati javaslat. (Vancsik Zoltán: Erről biztos nem!)

Arról is szeretnék néhány szót mondani, sokat emlegették egyes képviselőtársaim azt, hogy a lakosság leggazdagabb 10 százalékáról van szó. Való igaz, hogy körülbelül 10 százaléktól sikerült elvenni a családi pótlékot a korábbi ügyetlen és számos adminisztratív terhet az államra ráhárító rendelkezéssorozattal, de ez a 10 százalék, akinek a gyerekeitől ezt a pénzt sikerült elvenni, nem Magyarország lakosságának leggazdagabb 10 százaléka. Két szempontból nem az: az egyik az, hogy a lakosság leggazdagabb 10 százalékában nagyon sok a gyermektelen házaspár.

(15.00)

Itt a gyermekes családok legjobban kereső 10 százalékáról van szó, és még ez sem igaz, mert azokról van szó, akik nem tudják vagy becsületességük miatt nem akarják eltitkolni jövedelmeiket. Valójában ez a 10 százalék elég mélyen lenyúlik az értelmiség fiatal rétegeibe is. Úgyhogy azt gondolom, elég ügyetlen intézkedés volt ez, legfőbb ideje, hogy megváltoztassuk.

Azt hallottam - őszinte fájdalmamra, mert az elmúlt évek folyamán nagyon-nagyon sok kérdésben egyetértettem Béki Gabriellával, pedig nyolc éve ellenkező oldalon ülünk, és ez a következő négy évben is így lesz, és azt hiszem - különösen mai hozzászólása után -, hogy még az azt követő négy évben is így lesz. Valóban alapvető szemléletbeli különbség van. Ezért nyertük meg a választásokat, és ezért vesztették ők el! Erről szól ez a történet. Nagyon sok szempontból embertelennek tartom azt a megközelítést, ami itt elhangzott. Meg is mondom, hogy miért, mert pont úgy hangzott, mintha nálunk lenne az embertelenség.

Azt gondolom, hogy ha egy családnak, amelyik iskoláskorú gyermeket nevel, azt üzenjük, hogy csak akkor kapod meg az államtól a támogatást, ha a rád vonatkozó minimális törvényeknek eleget teszel, ezzel nem zárunk ki embereket, nem büntetünk, hanem éppen felemelünk, éppen lehetővé tesszük azt, hogy azok a néprétegek, akik az iskola elvégzése nélkül generációkon keresztül a társadalom perifériájára szorultak, itt kapjanak egy olyan lelki támaszt, hogy az új generáció végezze el az iskolát. Ez ezeknek az embereknek a felemelkedését, a jövőjét, a békéjét, a biztonságát jelenti, nem pedig valamiképpen az ártalmukra szolgáló diszkriminatív intézkedés.

Kedves Képviselőtársaim! Két szempontból szeretném az előttünk fekvő határozati javaslatot vizsgálni. Az egyik: a választási üzenetek szempontjából; a másik: a javaslat saját célkitűzéseinek fényében.

Több olyan pontja van a Fidesz sokat emlegetett 40 pontjának, ami helyesebben nem a Fidesz 40 pontja, hanem a miniszterelnök-jelölt intézkedési tervének 40 pontos összefoglalása, amit ez az anyag érint. Családi pótlék ismét járni fog minden gyermek után - szól ennek a 14. pontja. Azt gondolom, ezt tettük le az asztalra. Nem szól azonban ez a határozati javaslat a 14. pontnak egy további részéről, ami már egy következő hullámban érkezik, ez pedig a családi pótlék értékállóságának megteremtése. Még egyszer mondom: olyan politikai erő, amely három éven keresztül nem emelte a családi pótlékot, ebben az ügyben erkölcsileg nem szólalhat meg. (Keller László: Ez nem igaz!) Tessék megnézni! '97-ben emelték először. '94-ben kerültek kormányra. Ha azt mondja az államtitkár úr, hogy ez nem igaz, akkor beszéljen az emberekkel!

A 15. pontunk úgy szól, hogy a családi pótlékot az iskoláskorú gyermekek esetében iskoláztatási támogatásként biztosítjuk. Ide lenne egy kiegészítő javaslatom, amit nem fogok módosító indítványként benyújtani, mert úgy gondolom, hogy az iskoláskorhoz elérkezve a költségek jelentősen növekednek. A beterjesztett határozati javaslat azt mondja, hogy változatlan összegben. Ez nem akadályozhatja meg a kormányt, hogy ha lát gazdasági esélyt rá, akkor az iskoláztatási pótlék valamivel nagyobb összegű legyen. Ez egy szerény javaslat. Ha a '99-es költségvetésbe nem fér bele, később beleférhet. Logikus lenne valamit emelni, mert ténylegesen nagyobb költségeik vannak az iskolás gyerekeknek.

A 13. pontunk nem szerepel csak oldallagosan. Balczó képviselőtársam célzott rá. Itt most a gyesről van szó, és az anyagban - mármint a 40 pontban - valójában a gyed visszaállításával egyidejűleg egy egységes rendszer bevezetéséről van szó. Azt gondolom, hogy most, a kormány alakulása előtti napokban nem voltak az előterjesztők abban a helyzetben, hogy valami konkrétumot mondjanak a kormány számára. De arra nagyon szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ez a határozati javaslat nem egy folyamat lezárása, hanem egy folyamat kezdete. Következésképpen rengeteg idő és energia fog még ebben a kérdésben megnyilvánulni, amíg összeáll ez az egységes anyasági ellátás.

A családi típusú adózás érdekében első lépésként bevezetjük a gyermekek és más eltartottak utáni adókedvezményt - szerepel a 40 pontban. Itt most a "más eltartottak" nem került be, mert a gyermekellátásról szól a kérdés. Nincs tehát a beterjesztett határozati javaslatban az égvilágon semmi ellentétben a miniszterelnök-jelölt 40 pontjával, sőt számos pontot - kettőt konkrétan -, hogy így mondjam, el is indít a maga útján, és a többihez is hozzájárul. Végeredményben a választási ígéretek teljesítése ezzel a határozati javaslattal megkezdődik, és ezt a magam részéről üdvözlöm. Nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy az állampolgárok visszanyerjék a hitüket abban, hogy a politika értük van, és szavatartó.

Most nézzük meg ezt a javaslatot saját célkitűzéseinek fényében! A társadalmi esélyegyenlőség az egyik ilyen cél. Úgy ítélem meg, hogy amikor az alanyi jogot visszahozza - elfogadom Béki Gabriella megjegyzését: az állampolgári jogot visszahozza -, akkor nagyon nagy lépést tesz nem az esélyegyenlőtlenség irányába, hanem éppen az esélyegyenlőség irányába azzal, hogy nem jutalmazza többé a jövedelem eltitkolását családi pótlékkal. Ez egy nagyon fontos erkölcsi kérdés. Ugyanis minden jövedelemhatáros szociális támogatás szegénységi csapdahelyzetet eredményez. Ez minden tankönyvben benne van. Egyszerűen az ilyen típusú ellátásoknál szakmailag elfogadhatatlan a jövedelemhatár bevezetése.

Arról már szóltam, hogy megítélésem szerint a határozati javaslat végrehajtása csökkenteni fogja az iskolából kimaradók számát, és ez mindenképpen örvendetes. Azok a hangulatkeltő megjegyzések pedig, amelyek az ezzel kapcsolatos részletekre vonatkozó kérdések áradatát sorolják föl, szerintem egyszerűen műfajtévesztések: itt nem törvényről, hanem határozati javaslatról van szó, és aki ezt a különbséget nem érti, azzal nem sokra tudunk jutni a párbeszédben.

Nem akarom azonban elhallgatni azt, hogy a javaslatnak jelen formájában is vannak olyan elemei, melyek - látszólag legalábbis - az esélyegyenlőség ellen hatnak. Ilyen például az, amit páran emlegettek, hogy a nem adózó állampolgárokat kizárja a gyermekek után járó ellátások egy részéből. Egyrészt azt hiszem, hogy ezt a kérdést egy kicsit másképp is meg lehet közelíteni, másrészt vannak technikák - és erről még a későbbiekben szeretnék szólni -, amelyek ezt a problémát tökéletesen megoldhatóvá teszik. Erre hadd térjek vissza egy pár pillanat múlva.

Az is igaz, hogy ebben a formában a gyermekszám és az egészségi állapot szerint differenciálja a javaslat a családi pótlékot, nem írja elő a gyermeket egyedül nevelő szülő fokozott támogatását. Erre is azt mondom, hogy nagyon sok támogatási formát lehet bevezetni, működnek is ilyenek, lehet tovább folytatni ezeket, ahol ezt a kétségtelenül meglévő problémát kezelni lehet. Nem biztos, hogy a családi pótlék az a rendszer, amelyben kell. Ugyanakkor az is igaz, hogy semmi nem tiltja meg ebben a határozati javaslatban azt, hogy például a jelenleg meglévő rendszer, amely egy fokozattal följebb viszi az egyedül nevelőket, megmaradjon. Ezt majd a törvénymódosítás során kell megtárgyalni.

Azt gondolom, hogy népesedéspolitikai szempontból az egyenlőség, hogy minden gyermek fontos, és az állam a gyermek érkezését - legyen az bármilyen család - örömmel kell fogadja, és ezt az örömét adott esetben pótlék, támogatás formájában is kifejezheti, ez evidencia. Még fontosabb az, hogy a gyermekszám szerinti differenciálás milyen lesz. Egy rossz népesedésű országban - márpedig mi katasztrofális népesedésű ország vagyunk - nagyon sokat jelent az, hogy az állam a maga szociális ellátó rendszerével rá tudja-e venni a családokat a gyermekvállalásra vagy sem.

Az egy-, kétgyermekes családot a harmadik gyermek vállalására sokkal könnyebb rávenni, mint a gyermektelent az első gyermek vállalására.

(15.10)

Ezért a második, harmadik gyermek fokozott támogatása mindenképpen indokolt és népesedéspolitikai intézkedés.

Azt is figyelembe kell venni, hogy... (Horn Gábor közbeszólására reagálva:) Elnézést, kedves képviselőtársam, nem arról van itt szó, hogy pénzért szüljenek gyermeket az emberek, ez nem így működik. Az azonban, amikor egy országban egy család költségvetését rendkívüli mértékben megterheli a gyermek vállalása, akkor második, harmadik gyermek többletterhet jelent, és ezt a többletterhet az államnak erejéhez mérten kötelessége mérsékelni.

Azt gondolom, hogy a gyermekét otthon nevelő anya támogatása ebben a formában valóban egy első - elismerem, minimális - lépés a főállású anyaság felé.

Néhány gondolat, ami megfontolandó a későbbi előterjesztések számára: családi pótlék járjon mindenkinek, de gond nélkül elképzelhető egy olyan megoldás, ahol nem az államnak kell utánajárnia annak, hogy kinek is jár, hanem az illető családnak kell egy egyszerű kis aláírással, bejelentéssel jelentkeznie. Ez rögtön kezeli azt a problémát, hogy a havi egymillió forint körüli jövedelemmel rendelkező emberek valószínűleg nem fogják (Dr. Toller László: Ez volt a Bokros-csomag.) kitölteni ezt a kérvényt, és akkor az a nagy igazságérzet, az a nagy félelem, ami itt megjelenik, hogy a milliárdosok - ugyan nincsenek olyan borzasztó sokan - elviszik az állam pénzét a saját gyerekeiknek, rögtön mérséklődik.

Ugyanakkor arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy ez nem jár különösebb adminisztrációval, hiszen az új gyermek születésekor anyakönyveztetni kell, azzal együtt gond nélkül be lehet vezetni egy ilyen kérőcédulát. Azoknál pedig, akiket eddig a rendszer kizárt, szintén kell valamilyen levelezésnek történnie a család és a családi pótlékot kiszolgáltató szervek között.

A gyermek egészségi állapotának a figyelembevételénél felhívnám arra a figyelmet, hogy az egészségi állapot kifejezés nemcsak a fogyatékkal élőket jelenti, ennél szélesebb körre is: egészségkárosodottak körére is kiterjeszthető ez a fokozott támogatás.

Engedjék meg végül, hogy a számomra talán az egyik legfontosabbról, a gyermekenkénti adókedvezményről szóljak. Vegyük figyelembe azt, hogy a családi pótlék 1990 áprilisáig a fizetés kiegészítése volt. Tehát eleve csak azoknak a családoknak járt, akik jövedelemmel rendelkeztek. Nem botrány tehát, és a nemzetközi gyakorlatnak is megfelel, ha a jövedelemmel rendelkező emberek gyermekeik eltartása után támogatást kapnak.

Az adókedvezmény igazságosságának megítélésénél vegyék figyelembe azt, ha egy házaspár egyáltalán nem nevel gyermeket, és egy vele azonos jövedelmű házaspár, mondjuk, két vagy három gyermeket nevel, és e két házaspárnak azonos adóterhei vannak, ez aztán ami teljesen igazságtalan! Vajon a magánélet szórakozásai közé tartozik-e a gyermekek felnevelése, vagy a nemzet egésze számára hasznos cselekedet? Ha adókedvezménnyel jutalmazzuk azt, hogy valaki életbiztosítást vásárol, valaki lakásra takarékoskodik, valaki részvényekkel gazdagítja saját magát, tőkeszámlával rendelkezik, ezzel mind-mind kaphat adókedvezményt. Csak akkor nem kaphat, ha a jövendő generáció létrehozását elősegíti, ha jövedelmének igen jelentős részét az új generációra fordítja? Vajon egy gyárba való befektetés előbbrevaló mint egy új generációba való befektetés? Kedves Képviselőtársaim! Egy kicsit úgy érzem, hogy méltatlan az ezen témakörön való oly heves vita.

Természetesen lehet foglalkozni a nem adózók kérdésével. Én szeretném is, ha az az előterjesztés, amely újra visszaállítja majd a gyermekenkénti adókedvezményt, háttéranyagaiban feltárná a parlament előtt, hogy népességünk hány százaléka, a gyermeket nevelő családok milyen megosztása az, ahol az adó ismeretlen fogalom, és ezeknek mi az oka (Keller László: 500 ezer.), hogyan lehet ezeken a családokon segíteni. Ismer az adózás olyan eszközöket, mint például a negatív adót, amely azon családok számára, amelyeknek az adókedvezménye nagyobb, mint az általuk fizetett adó, lehetővé teszi, hogy az ily módon elvileg nekik járó összeget megkapják.

Ugyanakkor azt is vegyük észre, hogy abban az állapotban, amikor megszűnt ez a kedvezmény, akkor úgy durván a családi pótlék és az adókedvezmény egymással összehasonlítva olyan 10 százalék körül volt, vagyis a családipótlék-csatornán kapott pénznek mintegy 10 százaléka volt az adókedvezmény.

Nem tudni most még, és a költségvetési számok ismerete nélkül nem is lehet ezt megtudni, hogy mekkora lépést lehet ezen a téren tenni, de az induló lépés megítélésem szerint nem lesz sokkal távolabb ettől az összegtől a családi pótlék és adókedvezmény arányában. Ebben az esetben viszont nem különös méltánytalanságról van szó, hanem arról az egyszerű tényről, hogy ha már a családi pótlék nem éri el a gyermeknevelés költségeinek azt a százalékát, amit nagyon sokan szeretnénk, hogy elérjen, akkor legalább azoktól a családoktól ne vegyük el a pénzt, amelyek egyébként ezt az összeget maguk képesek voltak előállítani, csak az adórendszer a jövedelmük jelentős részét elviszi. Ez minden adókedvezmény logikája, és ha valami méltó az adókedvezményre, az a gyermekkedvezmény.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és kérem a Házat, az ellenzéknek is az erre hajlandó részét, hogy lehetőleg ezt a határozati javaslatot támogassa és szavazza meg. (Taps a jobb oldalon.)

Forrás: parlament.hu