DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat kapcsán több módosító indítvány született, és az általános vitában hallhattuk azt a kritikát, hogy nem illik ily tömegű módosító indítvánnyal bombázni a kormányalakítás stádiumában a kormánypártoknak a minisztériumok elnevezéséről szóló elgondolásait. Ugyanakkor nagy örömömre szolgál az, hogy az ajánlásban szereplő javaslatok között van kormánypárti javaslat is, ráadásul olyan kormánypárti javaslat, amelyről azt gondolom, hogy szakmailag szükséges és kell is, és az ajánlásban támogatásáról is biztosította a bizottság.

Az a további észrevételem, hogy talán lenne még olyan pontja ennek a javaslatnak, amelyet érdemes lenne - ha másként nem, kormánypárti módosítással - tovább finomítani, hiszen láthatóan nem volt kellően végiggondolva a benyújtott törvényjavaslat. Erre tennék most javaslatot.

Az első az, hogy noha a 14. számon képviselőtársaimmal együtt beadott módosító javaslatot az alkotmányügyi bizottság egyharmada sem támogatta, azt gondolom, mégis érdemes lenne a tisztelt kormánypárti oldalnak végiggondolni, hogy elég slendrián megfogalmazás az, amikor a költségvetési törvényt csak a la nature költségvetési törvényként illetjük.

Meglehetősen szokatlan, hogy egy majdan elfogadásra kerülő törvényben a hivatkozott törvénynek nem a pontos elnevezése szerepel, ezért ismét felhívnám a figyelmüket arra, hogy ha lehetséges, a vita további szakaszában ezt a problémát próbáljuk meg orvosolni. Nevezetesen úgy, ahogyan az a közlönyben is megjelent: a költségvetési törvényre való hivatkozást teljes névvel és szövegszerűen kell megtenni a mostani törvényjavaslatban is.

A másik pont az lenne, hogy a jogkörök megosztásáról szólva ez a javaslat egy kérdéskört, úgymond, elfelejt, és javaslom, hogy a továbbiakban ez szintén kerüljön korrigálásra. Nevezetesen: a privatizációs tárca nélküli miniszter nevesítetten jelenik meg több magyar jogszabályban, törvényben, és a mi eddigi ismereteink szerint ezeket a fajta jogköröket, feladatokat, amelyeket törvényben név szerint így rögzítenek magyar jogszabályok, célszerű lenne szintén törvényben a helyükre tenni, pontosan valamelyik - az új rendszerben is működő - miniszterhez rendelni. Erre nézve szintén van bent kapcsolódó módosító indítvány, és javaslom, hogy a tisztelt kormánypárti oldal mérlegelje ennek elfogadását is.

A harmadik gondolat, amely szintén a 14. ajánlási pontban szereplő módosító indítvány részeként a tisztelt Ház előtt van, az a gondolat, mely szerint a minisztériumok feladatmegosztása közötti változtatási szándék jelenleg olyan mértékű, hogy úgy gondoltuk és úgy gondoljuk most is, hogy talán célszerű lenne a költségvetési fejezetek közötti megosztási arányok, változtatások szándékairól - amit kormánypárti hozzászólók korábban ismertettek, hogy később fog kialakulni - a parlament illetékes bizottságát, nevezetesen a költségvetési és pénzügyi bizottságot tájékoztatni. Erre volt példa ez elmúlt négy évben, hogy jelentős változtatások esetén úgy születtekmeg döntések, hogy a kormány - mielőtt a kormány maga döntést hozott volna felhatalmazások alapján - a parlament illetékes bizottságát tájékoztatta. Az illetékes bizottságnak bemutatta az ezzel együtt járó költségvetési kiadásokat, bemutatta ezek megalapozottságát, és azt hiszem, ez a fajta gondolat szolgálná azt is, hogy a költségvetési törvény beterjesztésekor, annak módosításának előterjesztésekor szükséges a megalapozottságról is tájékoztatni a parlamentet.

Nagyon remélem, hogy a vita további szakaszában ez a gondolat is akceptálásra kerülhet a kormánypárti oldalról, és akkor ennek révén elérjük azt a célunkat, hogy noha a kormánypártok joga eldönteni, hogy milyen struktúrában működjenek a minisztériumok, azonban ennek a döntésnek a pontos, szakszerű, megalapozott, jogszabályban történő megjelenése talán közös érdekünk is, és talán mindannyiunknak fontos szempont lehet az, hogy ez olyan megalapozottsággal történjen meg, amire az iménti néhány pontban már utaltam. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu