SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hozzászólásomban a kulturális tárcát érintő módosító indítványokra kívánok reagálni.

Először hadd idézzem önök elé, hogy álláspontunk szerint mi vár a magyar nemzet kultúrájára, és milyen kulturális politikát kell ahhoz folytatni, hogy ebben az országban a nemzeti kultúra erősödjék.

Azt gondolom, mindenki számára világos, hogy a harmadik évezred küszöbén kemény kihívásoknak néz elébe minden nemzet kultúrája. Így ha megnézik az emberek a globalizálódó világgazdaságot és az információs társadalom kialakulását, akkor tudnivaló és látnivaló az, hogy a kisebb nemzetek kultúráját védeni és erősíteni kell, és ezeknek a nemzeteknek a kormányait pedig arra késztetik a kulturális élet résztvevői, az állampolgárok, hogy a kulturális piacukat védő intézkedéseket tegyenek abban az esetben, ha meg akarják őrizni a nemzeti nyelvük értékét, és kultúrájukat élőnek és kínálati gazdasággal telítettnek kívánják látni. Ezért a kormányzat kulturális politikájának a múltból hozott tőkét a jövőre kell fordítania, és ez hozzájárul ahhoz, hogy ennek a nemzetnek a közösségtudata megerősödjék és kiteljesedjék. E nélkül a közösségtudat nélkül nincs nemzet.

A polgári kormány ebből a szempontból kíván politizálni a kulturális területen is, mégpedig úgy, hogy nem irányítani kívánja a kultúrát, hanem lehetőséget akar teremteni az alkotóknak az alkotásra, a polgároknak pedig a művek befogadására.

A kormány a nemzeti kultúra helyzetének javítását, a múlt és a jelen kulturális javainak megőrzését és megbecsülését stratégiai kérdésnek nevezi. Így is tekinti, és ezért is tartja fontosnak, hogy önálló minisztériumként jöjjön létre e területtel foglalkozó minisztérium, amely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma néven működne, és amely segítségével a szellemi és anyagi kulturális javak védelmét, új alkotások megszületésének elősegítését, a kulturális javak mindennapi életbe való elterjesztését tűzi ki célul. Ez az egység, ez a különválás, ez a minisztériumi különalkotás pedig a nemzeti kultúra egységét kívánja magába foglalni és szimbolizálni.

Három dologról hadd beszéljek még kicsit vázlatosabb jelleggel. Az egyik, hogy miért kell külön minisztérium, hogy utaljak nemzetközi példákra is. A másik, hogy mit tartunk a kultúra részének; a harmadik: pár szót az örökségről, az ezzel kapcsolatos szemléleti hozzáállásunkról és amiben alapvető különbség van a két oldal között.

Azt gondolom, ha valaki megnézi a nemzetközi gyakorlatot, akkor látja azt, hogy ezen a néven más államok kormányai is állítanak külön minisztériumot. Az itt idézett példa az angol példa volt, ami az előző hozzászólóhoz képest már finomította az MSZP hozzáállását, hiszen az előző hozzászóló azt mondta, hogy ahol nemzeti kulturális örökséggel foglalkoznak, ott amellett mindig van egy kulturális minisztériummal, kulturális tevékenységgel összefüggő külön szervezet, külön minisztérium. Nos ez nem így van, tisztelt Ház, hölgyeim és uraim, Angliában a nemzeti kulturális örökség foglalkozik a kulturális élet minden területével, és ez a név magába foglalja azt, hogy a nemzeti kultúra részének tekintik mind a tárgyi, mind a szellemi örökséget, és minden egyes örökséggel kapcsolatban úgy politizálnak, hogy ahhoz hozzá tudjanak tenni.

Itt alapvető eltérés van a másik oldalhoz képest is abban, ahogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt, illetve a polgári oldal politikusai a hagyományhoz viszonyulnak. Mi azt gondoljuk, hogy a hagyománynak szerepe van ennek a nemzetnek a jövőjében is, és mindazok az emberek, akik a hagyományt en bloc el akarják vetni, ki akarják dobni az ablakon, azt gondolják, hogy a történelem nem folyamatos dolog. Mi azt gondoljuk, hogy a hagyomány egy folyamatos dolog. Ha megengedik, akkor szíves figyelmükbe ajánlom Hans-Georg Gadamer munkáit, aki kitűnően leírja azt, hogy egy hagyománynak milyen forrását lehet átemelni a jelenbe és a jövőbe, és milyet érdemes kidobni. Azt gondolom, vannak olyan hagyományok, amelyeket érdemes kidobni.

Egy másik témával kapcsolatban is hadd hivatkozzam ennek a kitűnő professzor úrnak az írásaira, aki azt mondta: a problémák megoldásához először a kérdést kell megtalálni, a jó kérdést kell feltenni. A jó kérdés a mi megfogalmazásunkban nem az, hogy miért ne legyen Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nevű külön kulturális minisztérium, hanem az a mi kérdésünk, hogy miért legyen Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Ez a jó kérdés, tisztelt Ház, hölgyeim és uraim, és a kérdésre válaszolok is abból a szempontból, hogy megpróbálom önöknek megérvelni azt (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nincs olyan szó, hogy "megérvelni"!), milyen örökség az, amivel mi politikai szempontból foglalkozunk.

Egy zárójelet még nyitnék egy reformkori szót idézve önök elé, ez a honosítás szó. A honosítás nem más, tisztelt Ház, hölgyeim és uraim, mint egyetemes értékek, egyetemes tudományos igazságok beemelése a magyar kulturális, tudományos életbe, világba. Ez tehát Shakespeare-től kezdve nagyon sok emberen, a művészet mindenféle ágazatán keresztül a magyar kultúra részéve vált, így tehát a nemzeti kultúra örökségéhez tartoznak mindazok a hölgyek és urak, akik ebben maradandót alkottak az elmúlt évszázadok során.

Az örökség kapcsán végül még egy dolgot szeretnék mondani. Számunkra a kulturális örökség nem egy halott dolog, nem a múlt ereklyéje, nem kövület. Mi azt gondoljuk, hogy ennek a nemzetnek a hagyományai, ennek a nemzetnek a tárgyi és kulturális öröksége nem kő, nem kövület, nem megmerevedett valami.

(11.00)

Azt is hozzá kell tennem: a mi szemléletünkben nem úgy néz ki a múlthoz való viszony, hogy lezajlik egy időszak - negyven év, az egy kövület, azt félretesszük; lezajlik száz év, az egy kövület, félretesszük; lezajlik ezer vagy kétezer év, kövületté válik -, félretesszük és kőhalmokat építünk. Ahogy önök viszonyulnak a kultúrához, a politikához, az a kőhalom építése. (Zaj.)

Mi ezzel szemben egy olyan kulturális politikát kívánunk folytatni, amely az építésen alapszik (Zaj.), egy olyanfajta építkezést, amely felhasználja a múlt értékes dolgait, a múlt olyan köveit, amelyek élő kövek, amelyekben több van, mint egy egyszerű építőanyagban, ami szellemiséget is hordoz. A mi számunkra a Szent István Bazilika vagy Zemplénben egy-egy kolostorroméppúgy a kulturális örökség része, mint ahogy a jelenkor művei, mint ahogy Nagy Gáspárt és akár Konrád Györgyöt is annak lehet tekinteni. Azt gondoljuk, a kulturális örökség része az, hogy amit ez a kulturális politika elősegít - vagy lehetőségként megteremti a kereteit -, az részévé fog válni a nemzeti kultúrának.

Nekünk úgy kell politizálnunk - és ebben az önök közreműködésére is szükség van -, hogy ez az ország olyan kulturális javakat hozzon létre, az ebben az országban élő polgárok olyan kulturális javakat alkossanak és ismerjenek meg, fogadjanak be, amelyek a jövőre is mutatnak. Tehát a múltból jövő örökségünk mindig a jelennel való kapcsolatot jelenti, amelyben gyarapítani kell a múltból hozott örökséget, hiszen aki az örökséget nem használja fel - jó értelemben -, az nem érdemes arra, hogy a jövőre is kitekintsen az ablakon.

Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

Forrás: parlament.hu