ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Örülök, hogy a kormányprogram vitájának tizedik órájában végre az ifjúság ügye is előkerül. Remélem, hogy ez nem az ifjúság helyét és szerepét mutatja a következő négy év politizálásában.

Ahogy megkaptam a kormányprogramot, elsőként az ifjúságpolitikai részt tekintettem át, ami hangzatos címet visel: "Az ifjúság ügye a jövő ügye".

(17.20)

Ez alapján azt várnám a magát a jövő század pártjának aposztrofáló fiatal demokratáktól, hogy a kormányprogram egyik legrészletesebben kidolgozott és a legtöbb megvalósítandó javaslattal teli fejezetét olvashatjuk mi, fiatalok. A rövid szemlélődés után azonban csalódás ér bennünket. Az ifjúságot érintő számos probléma, amelyet a program is felsorol, végül is nem nyer orvoslást a szöveg szintjén - hacsak nem tekintjük annak az Ifjúsági és Sport Minisztérium létrehozását. De amíg a már meglévő alapok birtokba vételéről - mint például a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány vagy a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram - határozottan intézkednek, addig a vágyott célok és azok megvalósítása kapcsán elég soványka a leltár.

A fiatalok problémáit megoldani igyekvő támogatási rendszer kialakulatlan és meghatározatlan, ám a szépnek tűnő, tipikus népművelői vágyálom önmagában még nem jelenti a napi gondok valódi kezelését, tekintve, hogy a kormányzat ezt a támogatási formát csak szándékozza, kívánja bevezetni.

Úgy tűnik, ez a javaslatcsomag önmagában jól hangzik, ám éppen két dolog hiányzik belőle: egyrészt a megvalósíthatóság, másrészt a pénzügyi források. Csak remélhetjük, hogy a közmegegyezéssel kialakítható ifjúsági programok helyett a kormányzat nem akarja a már meglévő pénzeszközöket álomvilág finanszírozására fordítani. Ugyanis a programban sehol nem esik szó arról, hogy mi lesz az ifjúsági szervezetek finanszírozásával, arról, hogy a kormányzat kíván-e változtatni az eddigi eljárási szabályokon, hogyan kívánják kezelni a politikai és a nem politikai ifjúsági szervezetek támogatási igényeit. Mintha a fiatalok csak önmagukban léteznének, és nem lennének jelentős ifjúsági szervezetek, nem lennének ifjúsági struktúrák.

Az már meg sem lep, hogy a leírt szöveg és a leendő kormányzati gyakorlat politizálása között komoly ellentmondás feszül. Decentralizálásról beszélnek, ugyanakkor mind a közigazgatás, mind a költségvetési források kezelése terén dühödt centralizációs terveket érhetünk tetten.

Nagyon sajátos az a koncepció is, amit a kormányprogram "A fiatalokkal és szószólóikkal való közvetlen kommunikáció csatornáinak kialakítása" címen nevez. Ez a cím szépen hangzik, azonban a más irányban elfoglalt leendő miniszter urat helyettesítendő államtitkár elmondja azt is, hogy mit jelentenek e szép szavak. Így például azt, hogy a kormány kivonul a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanácsból, szigorúan a kommunikáció jegyében, tehát felszámolják a már valóban működő ifjúsági érdekegyeztetési rendszert, átcsoportosítanak, átszerveznek, majd ezek eredményeként előfordulhat, hogy ők maguk választják ki, hogy ki is lesz a kétmillió fiatal szószólója, és velük ülnek le tárgyalni.

Lehetne még azonban további kritikákat találni a kormányprogramot illetően. Bennem már csak egy kérdés merült fel, úgy is, mint diploma előtt álló emberben, hogy ha annyira fontos ügynek tartja az ifjúság ügyét a kisgazda..., bocsánat, a kispolgári kormány (Derültség. - Szórványos taps a bal oldalon.), akkor a legfontosabb alapozó időszakban miért elegendő államtitkári szintű vezető az ügyek vitelére, miért nem most azonnal kerül sor új miniszter kinevezésére? Hiszen tudjuk, hogy jövő februárban, amikor a minisztert kinevezik, addigra a költségvetés már le fog zárulni, és nagy valószínűséggel érdemileg az ifjúság ügyében, illetve az ifjúsági és civil szervezetek finanszírozásának ügyében akkor már semmit nem lehet tenni. Vagy előfordulhat, hogy esetleg személyfüggő a jövő ügyeként aposztrofált ifjúsági kérdéskör?

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

Forrás: parlament.hu