VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szerintem valamit szögezzünk le. Eddig csak ön állítja, hogy törvénysértő eljárás volt Simicska Lajos eljárása - más ezt nem állította. Ez az első dolog. (Moraj az MSZP padsoraiban.)

A másik: én úgy tudom, ön jogász, sőt ügyvéd. Ha tehát úgy gondolja, hogy törvénysértő ez a magatartás vagy törvénysértő volt ez az eljárás, azt hiszem, minden jogi eszköze vagy lehetősége megvan arra, hogy kezdeményezzen egy vizsgálatot Simicska Lajos ügyében.

Amit pedig szeretnék leszögezni: azt gondolom, Simicska Lajos ügyében is Simicska Lajost, az APEH jelenlegi elnökét, megilleti az ártatlanság vélelme. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Tehát törvénysértéssel vagy törvényszegéssel vádolni anélkül, hogy erről jogerős bírósági ítélet döntene, azt hiszem, nem érdemes.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu