FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoport nevében: Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egyre jobban megerősödött bennem az a vélemény, hogy ehhez a törvényjavaslathoz a vezérszónokok részére sok a 15 perc, fölösleges. Elkalandozunk olyan témakörök felé, amelyek messze nem tartoznak ennek a törvényjavaslatnak a hatáskörébe. Éppen ezért én megpróbálom más környezetből, és sokkal rövidítettebb változatban megfogalmazni, hogy miért tartjuk szükségesnek ennek a törvénynek a meghozatalát.
Az államháztartásról szóló '92. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat egyszerűnek látszik, mégis tágabb körű gondolkodásra késztet. Azt a problémakört feszegeti, hogy milyennek lát minket az az állampolgár, aki nincs közvetlen kapcsolatban a törvénykezés folyamatával. Ezért nehezen viseli el, amikor a tisztelt Ház az idők folyamán elszakadva a valós élettől, elméleti törvényalkotóvá válik, és a törvényei hatása messze nem tükrözi az élet realitását.
Tehát az a kérdés, hogy hozunk egy törvényt törvényalkotói erőnknél fogva, és megpróbáljuk hozzáigazítani az életet, vagy olyan törvényt hozunk, amely az országunk hagyományai alapján kialakult szokások rendjébe beleillik. A törvénynek természetesen rendelkeznie kell terelő, útmutató, büntető hatással bizonyos területeken. De vannak olyan területek, ahol a kialakult gyakorlatot kell leképezni.
Ehhez szeretnék elmondani egy rövid példát. Egy vidéki kisvárosban a központi park területén kialakultak olyan járóutak, amelyek nem a kikövezett úton voltak, hanem a gyepen keresztül vezettek a "Fűre lépni tilos!" tábla ellenére, és ott új nyomvonalak keletkeztek. A városhoz érkezett fiatal városrendező rövid feltérképezés után átépíttette a park járdahálózatát a kialakult közlekedési szokásoknak megfelelően. Így mindenki a szokásának megfelelően, de már nem a tilosban járva gyalogolt a parkban.
A jelenlegi kormány hasonlóan cselekszik, mint az ifjú városrendező, hiszen legalizálni szeretné a kialakult gyakorlatot, hogy senki se járjon a tilosban. A választások évében ugyanis az új kormánynak és az új önkormányzatoknak igen kevés idejük marad a jövő évi költségvetés kidolgozására, ha ezt szakszerűen akarják elvégezni. Az eddigi időpontok tarthatatlansága miatt folyamatos vitára adott okot, hogy az éppen aktuális kormány nem tudja benyújtani a megfelelő beterjesztéseket a törvényben előírt időpontig.
Ezzel a javasolt törvénnyel elkerülhetők lennének ezek a fölösleges viták, hisz akármelyik oldalról is lesz kormány, ebbe a kényszerhelyzetbe belekerülne. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nagyon fontosnak tartja, hogy képviselői ne szakadjanak el a valós közélettől, a napi kapcsolatokból adódó információk alapján döntsenek, és ezzel egy olyan törvényhozáshoz szeretnénk hozzájárulni, ami tükrözi az élet realitását is, szemben az előző kormány gyakorlatával.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja a mostani és majdani törvénytervezeteket, amelyek megfelelő helyen a valós élet leképezéseit adják, és a megalkotott törvények megszüntetik a fölösleges vitákat kormánypárt és ellenzék között. Az így felszabadult időt pedig nem parttalan vitákra, hanem konkrét feladatok konkrét megoldására szeretnénk fordítani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés