GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság ülésén - úgy, ahogy képviselőtársam elmondta - az ellenzéki képviselők 10 ellenszavazattal nem tartották általános vitára alkalmasnak a T/43. számú törvényjavaslatot.
Ez az előterjesztés a választásokhoz, a kormányváltáshoz kapcsolódva megváltoztatná a központi költségvetés és a tb-alapok benyújtásának határidejét. Elsősorban technikailag sem tartjuk helyesnek, és hadd citáljam ide Frajna képviselő úr előbbi állítását: rendkívüli választásokra nem ad megoldást, sőt, ha az időpontok valaminek a közbejötte miatt változnának, erre az időszakra sincs megoldás. Tehát félmegoldást nem célszerű törvénybe iktatni.
A költségvetés egy gazdaságpolitikai deklaráció. A jelenlegi belpolitikai helyzetben mi kiemelten fontosnak tartanánk, hogy a gazdaság szereplői egyértelműen kapjanak hiteles információt a költségvetésről, a gazdaságpolitikáról. Meggyőződésünk, hogy a választásokon induló pártok ismerik a hatályos jogszabályokat, és tudják, hogy mire vállalkoznak. A választási programok tartalmaznak gazdaságpolitikai célkitűzéseket, ennek alapján elkészíthető lett volna a költségvetés. Az igaz, hogy a Fidesz negyven pontja nem tartalmazott olyan kitételt, hogy a hatályos jogszabályokat be fogják tartani.
Az elmúlt évek tapasztalata kedvező volt a tekintetben, hogy kellő időben elfogadásra kerültek az adótörvények és a költségvetés. A gazdasági szereplők magatartása sok tényezőtől függ, külsőktől és belsőktől. A külső tényezőket nem nagyon tudjuk befolyásolni, de a belső igenis javítható lenne egyértelmű és világos gazdaságpolitikával. Érdekesnek tartjuk azt, hogy a sajtóban megjelent: a pénzügyminiszter úr augusztus 31-éig benyújtotta a kormánynak a költségvetés tervezetét, tehát nem követett el jogsértést. A kérdés ott adódik, hogy vajon a kormány nem tud mit kezdeni a saját minisztere által benyújtott költségvetéssel - vagy ezt a költségvetést nem lehet összhangba hozni a választási ígéretekkel.
Úgy érzem, a kormánypártoknak is érdeke lenne az, hogy a közvélemény előtt minél előbb megjelenjen a konkrét költségvetési törvényjavaslat. Jelenleg úgy néz ki, hogy csak kormánytagok ismerik, ők ebből naponta citálnak és idéznek, de ez mind ellenőrizhetetlen ígérvény és feltételezés.
Úgy gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat elfogadása esetén szinte borítékolt felmentést adna arra az esetre, hogy az önkormányzati kampány során bárki bármit nyugodtan ígérhet, mert utána ott van az a lehetőség, hogy ám a parlament valamiért másképp döntött.
És befejezésül: az a meggyőződésünk, hogy amennyiben ezek a határidők törvényerőre emelkednek, igenis veszélyeztetve van, hogy 1998. december 31-ére elfogadott költségvetése legyen az országnak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés