DR. ILLÉS ZOLTÁN, a környezetvédelmi bizottság elnöke, a bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az 1997. évi költségvetés zárszámadását az előző kormány pénzügyminisztere a választási kampány finisében állította össze, így annak szemlélete egyértelmű. Az új, a polgárok akaratát kifejező kormány ezzel a szemlélettel nem azonosulhat; annál is inkább, mert a múlt hibáinak kijavítása azok feltárásával veszi kezdetét.
Környezetvédelmi szempontból az elmúlt év költségvetése a környezetvédelmi törvény szellemével ellentétes szemléletet érvényesített, a környezet- és egészségkárosító tevékenységeket ösztönözte. Legszemléltetőbb példa erre a dohányáruk fajlagos fogyasztási adójának az inflációs kulcs alatti rögzítése; ezt nem mutatták ki, csak alaposabb szakmai elemzés után vezethető le, mivel a volumen és az ár együttes hatása érvényesül. Ennek következtében óriási pénzek keletkeztek és maradtak ebben a szférában, csak itt 5 milliárd forint körüli összeget fordítottak a közvetlen környezet- és egészségkárosításra. Természetesen a nemzetgazdasági kár ezen összeg többszörösét teszi ki.
"A nemzetgazdaság 1997. évi helyzetének elemzése" című rész főbb számai tisztesség szempontjából sem elfogadhatóak, azaz manipulatív jellegűek. Például a hatékonysági mutatók közül a legfontosabbat, a népesség aktivitási arányát kihagyják, mert az romlott, helyette más, természetesen látszólag javulást jelző mutatókat tettek be. Ismert, hogy az 1997. év költségvetése a Bokros-féle népnyúzó trend folytatását tükrözi. Például 1997-ben 1994-hez viszonyítva, az 1998. évi összehasonlító áron kifejezve csak a Nyugdíjalaptól további több mint 290 milliárd forintot vontak el. A számszerűsíthető öt szférából - nyugdíj, egészségügy, helyi önkormányzatok, szociális kiadások, központi költségvetés - összesen több mint 1500 milliárd forintot vontak el. Ezt az elvonást állítólag a külső egyensúly javítása céljából eszközölték. Ez nem felel meg a valóságnak, mert a reál-külkereskedelmet kifejező magyar vámbelterület egyenlege - export levonva import - 1996-hoz viszonyítva 200 millió dollárral romlott.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A fentiekből kiindulva a törvényjavaslat csak megfelelő kiegészítéssel fogadható el, ezt tükrözi bizottságunk állásfoglalása is, amelyben 6 igen, 1 nem mellett és 12 tartózkodással nem javasoltuk általános vitára. Köszönöm, elnök úr. Köszönöm, hölgyeim és uraim! (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés