DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Röviden válaszolnék. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, a paragrafusok a szóban forgó ügyben rendben vannak. Azonban álláspontunk szerint jogosan sem lehet a környezetet szennyezni. Úgy érezzük, hogy a Környezetvédelmi Minisztériumra a szóban forgó ügyben igenis tartozik, hogy megfelelőképpen járjon el.
Ön is hivatkozott az alkotmány 18. §-ára, amely rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez. Egy jogállamban eredeti, elemi követelmény, hogy az állam polgárai egyöntetűen részesüljenek az alkotmányos jogokból.
Ha olyan helyzet áll elő - ez most Soroksár, a főváros XXIII. kerülete -, hogy a lakosság súlyos környezetkárosításnak van kitéve, akkor az állam jogalkotó és jogalkalmazó szerveinek elemi kötelessége - és ez a Környezetvédelmi Minisztériumra is vonatkozik -, hogy érvényesítsék az állampolgárok egészséges környezethez való jogát. Tegyenek azért, még ha ez helytelen önkormányzati rendeletek felülvizsgálatával és hatályon kívül helyezésével is jár, hogy a polgárok az egészséges életet megalapozó környezeti viszonyok között élhessenek!
Ennek vonatkozásában (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) interpellációjának az utolsó mondatát, amelyben intézkedést helyez kilátásba, elfogadom.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés