ELNÖK: Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, hogy kívánnak-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak.

Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván.

Az együttes általános vitát lezárom. Mivel módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor. Az előterjesztések elfogadásáról kell döntenünk. Kérdezem, van-e ezzel kapcsolatban bárkinek észrevétele. (Senki sem jelentkezik.) Talán Mécs Imrének van? (Mécs Imre: Nincs.) Nincs. Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok következnek. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: elfogadja-e a Magyar Köztársaság kormánya és a Francia Köztársaság kormánya között a honvédelem és a haditechnika területén kicserélt minősített információk és eszközök védelméről Budapesten 1998. február 23-án aláírt egyezmény megerősítéséről és kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 243 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 8 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik személyi javaslat megtárgyalása. Az Országgyűlés elnöke a korábbi Házszabálytól való eltérés tárgyában született döntésnek megfelelően személyi javaslatot terjesztett elő H/189. számon.

Ebben Bencsik János megüresedett helyére Mécs Imrét jelöli az önkormányzati bizottság tagjává. Kérdezem, hogy a tisztelt Országgyűlés egyetért-e ezzel a javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 243 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett a személyi javaslatot elfogadta.

Engedjék meg, hogy Mécs Imre képviselő úrnak az eredményes bizottsági munkájához sok sikert kívánjak! (Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Farkas Imre képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. Megadom a szót a Házszabály rendelkezései alapján ötperces időkeretben. (Számos képviselő elhagyja az üléstermet. - Rövid szünet.) Hadd kérjem, hogy azok a képviselők, akik elhagyják az üléstermet, legalább csöndben tegyék, és a képviselő úrnak biztosítsák a lehetőséget a felszólalásra! (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu