DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A határozati javaslat valóban fontos problémát említ, bár sokkal bonyolultabb a probléma, mint ahogy azt az előterjesztő beállítani próbálja. A megoldás is - hogy is mondjam - szokatlan az előterjesztők részéről. Az özvegyi nyugdíjjal való dicsekedés akkor, amikor annak emelését a többi nyugdíjas terhére valósította meg az előző kormány, azt gondolom, ezzel összefüggésben nem igazán indokolt.
A Fidesz-frakció nem támogatja ezt a javaslatot, két okból. Egyfelől azért nem, mert okafogyott; a kormányzaton belül szakértői munkák folynak a nyugdíjrendszer egészének áttekintésére. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Eléggé zaklatott állapotban sikerült a nyugdíjrendszert ránk hagynia az előző kormánynak. Másrészt azért nem, mert a beterjesztők személyét nézve ez a javaslat a lépcsőházi okoskodás és bölcsesség körébe tartozik (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.), azaz a távozás után eszükbe jutott javaslatokat sajnos nem igazán tudjuk figyelembe venni. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Mélyre süllyedt!)
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés