DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés falai között pártállástól függetlenül, úgy érzem, konszenzus látszik abban kialakulni, hogy a törvénymódosítással, illetve a hozzá kapcsolódó kiegészítő javaslatokkal a volt hadiárváknak, azok teljes körének tulajdonképpen az erkölcsi és egy szerény mértékű, az ország anyagi erőforrásaihoz méretezett kárpótlása következzék be. Fontos, hogy ezzel a meghozandó törvényjavaslattal sebeket már ne tépjünk fel, sebeket gyógyítsunk.

Úgy érzem, az országgyűlési képviselői magatartáshoz, a tisztelt Ház falaihoz méltatlan hangvételű volt Atyánszky Györgynek, a Független Kisgazdapárt vezérszónokának felszólalása. Azt kérem képviselőtársaimtól, hogy az Atyánszky képviselő úr által felhozott indokokat, számokat - amelyek, mint képviselőtársam rávilágított, nem alaposak, tehát nagyságrendekkel eltérnek a valóságtól - ne vegyék figyelembe. Itt egy józan, politikamentes döntés meghozataláról van szó.

Sebeket gyógyítsunk, sebeket ne tépjünk fel, és annak a néhány száz volt hadiárvának, akik a történelem viharaiban üldöztetéstől, kirekesztéstől félve nem legalizáltatták magukat, tehát nem mertek hadiárva-ellátást kérni, ne gyalogoljunk bele a lelkivilágukba. Tehát kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a miniszter úr által beterjesztett, illetve a hozzá fűződő módosító javaslatokról érdemben tárgyaljon és azokat támogassa. Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP és az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu