DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A konszenzusos megoldást kereső válaszadását tisztelettel elfogadom, azonban egyetértve önnel, szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a magyar államot ebben az eljárásban akár százmilliárdos nagyságrendű vagyoni kár is érheti. Az 1999. évi költségvetést, a kormány programját pénzügyi oldalról jelentős veszély érheti, nyugdíjak kifizetése, kórházak működési támogatása kerülhet veszélybe. Ugyanakkor lényeges arra utalnom, hogy a külföldi vevők a privatizációs szerződések aláírásakor tudtak az önkormányzati igényekről, sőt a privatizációs szerződésekhez csatolt mellékletek szerint még állami garanciát is kértek és kaptak is az ilyen és ehhez hasonló esetekre.

A megoldást kereső minisztériumi intézkedések során, kérem, vegyék figyelembe, hogy a kormány segítse elő az Alkotmánybíróság döntésének érvényesülését az önkormányzatok irányába. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ugyanakkor a szerződések felülvizsgálata során kezdjen bizonyítási eljárást (Az elnök ismét csenget.) a külföldi vásárlók eljárása rosszhiszeműségének megállapítására.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu