NIKOLITS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szinte mindenben egyetértek az előttem szólóval - mondjuk, a végkifejletben nem -, de a megállapításai és az elemzése számomra szimpatikusak és természetesen elfogadhatóak.
Azt szeretném Horváth Balázs hozzászólásához kiegészítésképpen elmondani, hogy igaz, hogy az alkotmány és a Házszabály természetesen rendelkezik a vizsgálóbizottságok működéséről, az eseti bizottságokról, de ehhez hozzá kellett volna tenni azt is, hogy a nemzetbiztonsági törvény is rendelkezik, és sajátos rendelkezése van a nemzetbiztonsági törvénynek. Az egész jogrendszeren belül egyedül ennek a törvénynek van a parlament működésével kapcsolatos szabályozása; nevezetesen a 14. § (1) bekezdése, amely úgy intézkedik, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságán keresztül ellenőrzik. E tekintetben tehát, ha a nemzetbiztonsági szolgálatok érintettek lennének ebben az ügyben, akkor valóban csak a nemzetbiztonsági bizottság foglalkozhatna vele.
De nemcsak akkor foglalkozhat ezzel az üggyel a nemzetbiztonsági bizottság, ha a szolgálatok érintetlenek - és én bízom benne, hogy érintetlenek -, hanem akkor is, ha nemzetbiztonsági ügyről van szó. Márpedig a miniszterelnök bejelentése - ahogy a képviselő úr is mondta - nem akármi! Egy legális parlamenti párt titkos módon, törvénytelenül történő - ahogy a miniszterelnök úr mondta - megfigyelése, ráadásul közpénzekből, elképzelhető, hogy nemzetbiztonsági ügy. Ebben az esetben megint csak a nemzetbiztonsági szolgálatok kompetenciája adott, hiszen feladatkörük az extrém terror területéről erre a kérdéskörre is kiterjed, képviselő úr. Ezt is érdemes tehát megfontolni, amikor az eseti bizottság felállításáról majd dönteni fognak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés