NIKOLITS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék reflektálni az államtitkár úr által elmondottakra, nem abban a hangnemben és azzal a határozottsággal, ahogy ő ezt tette. De szeretném felhívni mély tisztelettel a figyelmét, hogy ez a Magyar Országgyűlés, és itt országgyűlési képviselők vannak, akik a képviselői jogállásról szóló törvény alapján teszik a dolgukat. S ennek a törvénynek a keretében bizony azt is elmondhatják, amit Tóth képviselő úr elmondott, sőt ennél keményebb dolgokat is elmondhatnak.

Ha pedig annál a pontnál időzünk el, hogy ki volt az, aki ezt a folyamatot elindította sejtetéssel, megalapozatlan, bizonyítatlan állítással, akkor mind a mai napig sajnos azt kell mondjuk, hogy ez a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt, aki azt mondta, hogy közpénzeken, titkosan, törvénytelenül megfigyeléseket végeztek. Ebben semmi konkrétum nincs. S öt héten keresztül azokat a dokumentumokat, amelyekről azt mondta, hogy eljutottak hozzá, képtelen volt letétbe helyezni vagy átadni a bizottságnak, a Magyar Országgyűlés bizottságának.

Tehát ha itt arról van szó, hogy ki az, aki ezt a helyzetet fenntartja, sőt generálja, akkor még mindig azt kell mondanom, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. És kívánom - mint ahogy itt nagyon sokan a képviselőtársaim közül -, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke ebből az ügyből emelt fővel tudjon kijönni. Nem azért kívánom, mert ellenzéki képviselőként drukkolok; országunk tisztességét saját magunk előtt, az ország lakosai előtt és a külföld előtt is féltem e tekintetben. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu