CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Tisztelt Ház! Ha Kósáné Kovács Magda színésznő volna, én mint színigazgató, naiva szerepeket osztanék rá. (Derültség.) "Menj ki, lelkem, az isteni deszkákra, és ríkasd meg a népet!"

Azt mondja, hogy '88-tól '96-ig voltak a szűk esztendők. Nem értem, egyszerűen nem értem! '88-ban volt egy vita az Ajtósi Dürer sori pártfőiskolán, amelyen szerencsém volt részt venni, igaz, még MDF-színekben. Velünk szemben ült az MSZP küldöttsége. A jelenlévők akkor még alacsonyabb beosztású MSZP-sek voltak, és nem voltak ott... (Közbeszólás a jobb oldalról: MSZMP-sek!) MSZMP-sek, igen. Én ott azt találtam mondani abban az utolsó jóléti esztendőben, hogy vigyázzunk - már akkor is szemben ültünk, szemben álltunk -, mert a közönség, a társadalom nem fog tudni különbséget tenni köztünk, mert annak az embernek, aki vasárnap csirkelábat eszik - ezt '88 januárjában mondtam, és hiteles statisztikákra és élettapasztalatra hivatkozva -, mindegy, hogy mit mond ez az oldal vagy az az oldal, a kérdés az, hogy ő milyen nagy nyomorban van.

Ez volt '88-ban, és ez már egy kicsit következménye volt annak, ami előtte volt, mert akkor voltak a nagy kisemmizések, a munkától való megfosztás elkezdése, a hirtelen meggazdagodások ugyanebben a körben. Nem szabad ezeket elfelejteni, és nem szabad bedőlni az ilyen kenetteljes beszédeknek, ami mindent, ami az ő felelőssége, sorscsapásnak minősít, és mindent, ami ennek a sorscsapásnak a következménye, azt pedig másokra akarja áthárítani! Ez ebben a nagy csapda!

Köszönöm. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu