RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Demszky Gábor képviselő urat hallgatva, úgy érzem, nem érti pontosan, hogy ez a kormány-előterjesztés, illetve amit miniszterelnök úr reggel ismertetett, miről szól. Arról beszélt, hogy mindenféle csökkenés lesz. Ez egyáltalán nem igaz. Kifejtette, hogy 1 százalék csökkenés az önkormányzati szociálisforrás-ráfordítás 5 százalékos növekedésével jár. Örömhírt kell közölnöm Demszky Gáborral: mivel a nyugdíjak reálértéke 3 százalékkal növekszik, a következő évben mintegy 15 százalékot fel lehet használni más szociális célokra is az ő gondolatmenete alapján.

A Fidesz programjából is pontosan kellene idézni. Nagyon kíváncsi lennék - Demszky Gábor képviselőtársam esetleg felolvashatná hangosan -, hogy melyek azok a pontok, amelyeket a nyugdíjasokkal szemben a Fidesz-Magyar Polgári Párt nem tart be. A párbeszéd, a szubszidiaritás elvét Demszky Gábor képviselőtársunk kihangsúlyozta (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Nem azt jelenti!). Nagyon sajnálom, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a kerület között ezek az elvek az elmúlt nyolc év alatt nem érvényesültek úgy, ahogy kellett volna.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu