DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Most már a vita ezen pontján elég sok szó esik a statisztikákról, statisztikai évkönyvekről. Most néhány olyan, nem lényegtelen számot szeretnék idézni, amelyek, azt hiszem, nem nagyon szerepeltek a statisztikákban, de nagyon lényegesek, sőt ennek a vitának a szempontjából is rendkívül lényegesek, és abból a szempontból is lényegesek, hogy ezekről a tényekről a kormánynak nem volt tudomása akkor, amikor a pozíciójába július közepén belépett.

Tudjuk, hogy a Postabankban a hiány körülbelül 110 milliárd forint (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) -, le van írva, auditori jelentésben. Arról is tudunk, hogy a Nemzeti Bank bécsi fiókjánál is olyan 30 milliárdocska hiányzik a kasszából. Arról is tudunk, hogy a társadalombiztosítások kasszája körülbelül háromszor akkora deficitet termelt, mint amennyi elő volt irányozva. Ha a három tételt összetesszük és egy egyszerű számítást végzünk, akkor azt mondhatjuk, hogy ebből a három tételből - ha így döntene valaki, vagy a kormány így döntene - körülbelül kétmillió nyugdíjas egyéves, 20 százalékos nyugdíjemelési fedezetét biztosítani lehetne.

Az életben azonban valószínűleg nem így valósulnak meg a dolgok. Ha hozamban számítjuk ki ezt a körülbelül 200 milliárd forintot, akkor körülbelül 2 százalékkal több nyugdíjemelést lehetne adni. Na most, ha ez a körülbelül 200 milliárd hiányzik a kasszából, akkor, azt hiszem, méltánylandó, hogy a kormányzat azt a célkitűzést, amelyet a programban meghirdetett és átemelt a kormányprogramba, tartani tudja. Erre ígéretet tett, ezt meg fogja tartani, és semmiképpen sem olyan korábbi felelőtlen ígéretekhez fog alkalmazkodni, amelyek alól a pénzt éppen az önök kormánya pucolta ki.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu