CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez az állapot és ez az előttünk álló határozat világosan mutatja az európai kis államok, pontosabban a közép-európai kis államok nyomorúságát - ez Bibó István egyik kitűnő tanulmányának a címe.

Vagyis arról van szó, hogy van egy nem éppen közép-európai, de balkáni kis állam, Jugoszlávia vagy Szerbia, amely szétesése előtt elkezdi irtani a saját vele együtt élő, korábban egy államban élt nyelvtestvéreit, testvéreit és mindenkit, aki útjában látszik lenni. Ezt teszi egy távoli nagyhatalom jóváhagyásával: Oroszország. Aztán ezek a többiek, a sértettek elkezdenek védelem után keresni, és találnak is ilyet, olyat, amolyat. Aztán a válság átterjed a többire, és most itt állunk mi, magyarok, akik rengeteget szenvedtünk a szerbektől, vérengzés áldozatai voltak testvéreink, a háborúban falvaink pusztultak el, és most hirtelen mi is egy könnyed nagyhatalmi kérés folytán belekerülünk a válságba. Már-már elfelejtettük volna, hogy a szerbekkel van valami bajunk - vagy Jugoszláviával -, de most a nagyhatalmi igény, amely a légterünkre vonatkozik állítólag, belesodor bennünket ebbe a háborúba, amely még nem is háború. Hála istennek! - mondom; de a köztünk lévő viszonyt kiélezi. Még hátrébb tolja azt a pillanatot, amikor magyar és szerb, horvát, szlovák s a többi kibékülhet, együtt élhet úgy, ahogy a nagy szabadelvű elképzelések szerint is lennie kellene a dolognak.

Ez a helyzet! Nyomorultak vagyunk, kiszolgáltatottak. De ennek van egy másik oka is: gyengék vagyunk; éspedig nem katonailag, hanem belsőleg. Nincs annyi önérzetünk, hogy megvédjük magunkat, hogy mindent megtegyünk azért, hogy akármennyire kicsik vagyunk is, ne lehessen bennünket így rángatni. Mert bennünket most rángatnak, kérem szépen! Mert a helyzet másik csúfos oldala: mi van most? - tűzszünet, amikor még háború sem volt. Fel kell készülni egy légtérátengedésre azért, hogy ha esetleg a nagyhatalomnak úgy tetszik, bombázhasson, és utána átvonulhasson felettünk.

Most a sajtó tele van azzal, hogy Holbrooke úr megnyerte a csatát. De az albánok elvesztették, a koszovóiak, azok bizony elvesztették, mert nem lesz nekik semmilyen autonómiájuk, odaküldik, ha odaküldik egyáltalán az EBESZ-megfigyelőket, fegyver nélkül, és a levegőből fogják nézni, hogy mit csinálnak. Közben a szerb lakosság, a szerb szabadcsapatok... - akár álcázva, akár álcázatlanul itt még évekig tartó, óriási mennyiségű emberi szenvedésről van szó, amelyet nem volna szabad hagyni. De főleg nekünk, magyaroknak egyszer már eleget kellene tennünk a saját igényeinknek! Hogy azt mondjuk, hogy ebben mi nem, semmi közünk hozzá, nem mi hoztuk létre, minek rángatnak össze bennünket, minek kell nekünk a szerbekkel most megint ellentétbe kerülnünk!? Hát olyan fontos a NATO-nak ez a légtér?! Nem! Az a fontos neki, hogy bennünket egymás ellen uszítson, kérem szépen. Ez a baj! Nem az, hogy átadjuk, és ettől elvész a függetlenségünk. Fenét! Megint sérüléseket szenved mind a két nemzet, fél egymástól, retteg, és nem tudja, hogy mit hoz a jövő. Ebből csak egy módon van kilábalás: ha egyszer átvágjuk ezt a csomót, és azt mondjuk, hogy nem; ez a mi országunk, efölött ne repkedjen senki! (Taps a MIÉP padsoraiból.)

Azonkívül van sajnos más baj is. Alkotmányunk 6. §-a így szól: "A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől. A Magyar Köztársaság együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával. A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását." Ez, ami most történik, még nem háború, de háborúval való fenyegetőzés. És ebbe a fenyegetőzésbe, ha csak érintőlegesen is, ha csak a légterünk átengedésével is, igenis mi benne vagyunk. Ezt sem volna szabad megtenni alkotmányunk ellenére! Vállalni kellene inkább azt - mi ugyan nem vagyunk a NATO-csatlakozás közvetlen hívei, ezt talán tudják rólunk, de azoknak, akik a NATO-csatlakozást akarják, talán meg kellene gondolni -, hogy kisebb kockázat volna az, ha a NATO-csatlakozás esetleg emiatt egy kis késedelmet szenvedne, mert nem nekünk érdekünk a NATO-csatlakozás, hanem a NATO-nak - lásd légtér, lásd szerb-magyar ellentét! Mert ezekkel a konfliktusokkal kapcsolatban sajnos az a helyzet, hogy nem tudjuk, ki a megoldója a problémának, és ki a tűz csiholója. Lehet, hogy mind a két fészket egészen másutt kell keresni, és a fő cél nem más, mint a fegyverhasználat. A fegyverhasználat ugyanis üzlet.

Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy így kell nyilatkozom. A Magyar Igazság és Élet Pártja mindezen megfontolások és a magyar alkotmány alapján azt ajánlja az Országgyűlésnek, és maga csekély arányával kétségtelenül úgy fog szavazni, hogy ezt az engedélyt jelenleg a saját érdekünk, életérdekünk figyelembevételével és a magyar jövő érdekében ne adja meg a NATO-nak.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiból.)

(14.50)

Forrás: parlament.hu