ELNÖK: Köszönöm. Mielőtt megadnám a szót Herényi Károly képviselő úrnak, tisztelt Országgyűlés, egy ülésvezetési kérdésben kérem az Országgyűlés tisztelt figyelmét és később a döntését.
Az előzetes jelentkezések alapján bejelentem, hogy Szili Katalin alelnök asszony fel kíván szólalni a következő témakörben: a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá az egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló '95. évi LVI. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitája során. Ugyanakkor az Országgyűlés elnöke az alelnök asszonyt az ülés vezetésére kérte fel - utánam következne. A Házszabály 19. § (3) bekezdése alapján az elnök képviselői felszólalása esetén ugyanazon ügy további tárgyalása során a vita és a szavazás lezárásáig az ülésvezetési feladatokat csak akkor láthatja el, ha az Országgyűlés ehhez hozzájárul.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy Szili Katalin alelnök asszony képviselői felszólalása után az előterjesztés tárgyalása és határozathozatala során vezesse az Országgyűlés ülését. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Látható többség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége úgy határozott, hogy az alelnök asszony az előterjesztés tárgyalása és határozathozatala során vezetheti majd az Országgyűlés ülését.
Most Herényi Károly képviselő úré a szó.
(19.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés