KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igazán nem akarom húzni az időt. Nagyon sok tekintetben egyetértek Pap Jánossal, de gondolom, ő is tisztában van azzal, hogy egyrészt ezek a hulladékgyűjtési, -megsemmisítési technikák, technológiák sem mindenütt és mindig állnak rendelkezésre, vagy ha rendelkezésre állnak, akkor hihetetlenül drágák, egyik napról a másikra ezeket a rendszereket létrehozni nem is igazán lehet.
Ezért szeretném még egyszer kihangsúlyozni azt, hogy azok a jogszabályok, amelyek egyszer már létrejöttek, és kiderült róluk, hogy működőképesek, akkor azoktól, legalább azoktól ne lépjünk visszább. Úgy gondolom, hogy ez a javaslat a korábbi szabályozáshoz képest bizonyos tekintetben visszalépést jelent, és ezt hangsúlyozták képviselőtársaim is, és ezért kérem, hogy majd támogassák azokat a módosító indítványokat, amelyeket ezzel kapcsolatban be fogunk nyújtani.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés