DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Egyetlen kérdéshez szeretnék hozzászólni, ez pedig az a kijelentés, miszerint a következő évben a magyar költségvetés olyan lehetőségek előtt áll, ami lehetőséget adna arra, hogy nemcsak a kormányprogramban foglaltak szerint haladjon a kormány, hanem emellett még az ellenzék által korábban vállalt és megvalósítani javasolt támogatásokat is belefoglaljuk, illetve kiutaljuk ebből a költségvetésből. Valóban fel kell tennünk azt a kérdést, hogy ha erős a magyar gazdaság - a saját maga méreteihez képesti kategóriában erősnek és stabilnak tekinthető, és vannak erre utaló jelek -, akkor vajon nem így áll-e a helyzet, mint ahogy elhangzott.
Önök is tudják, hogy a kormány egy Fehérkönyv összeállításával foglalkozik, ennek tartalmát a Ház elé kívánjuk terjeszteni. De miután a hozzászólás most hangzott el, amire válaszolnom kell, csak néhány számot szeretnék mondani, hogy mindenki értse ebben az országban, hogy az örökségnek mik a legfontosabb pontjai, amelyekkel már a következő évi költségvetésnél számolnia kell a kormánynak. Postabank: mínusz 140 milliárd forint (Moraj az ellenzéki pártok soraiban). Egy másik magyar kézben lévő, Bécsben működő bank: mínusz 70 milliárd forint. Állami garanciavállalás az egyik autópályára, amely csődközeli állapotban van: 61 milliárd forint. (Moraj az ellenzéki pártok soraiban.) Az elhibázott nyugdíjrendszer bevezetéséből fakadó, következő évre háruló kiadási tétel a legoptimistább várakozások szerint legalább 80 milliárd forint. Ez az, amely a gazdaság teljesítőképessége mellett örökségként a következő évre bizonyos mértékben behatárolja nemcsak a kormány, hanem az egész parlament mozgásterét.
Ami pedig a választások eredményét illeti, valóban szerencsétlen dolog különböző számokat citálni a parlament plenáris ülésén, leszámítva talán azt az egyetlen esetet, amikor az ember világos és érthető számokat citál. Ilyen lehetőség rendelkezésünkre áll, hiszen a legutolsó - most kapott -, egyébként 97 százalékos feldolgozottság mellett a következőkről tudom tájékoztatni a tisztelt Házat. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Halljuk!) A fővárosi és megyei közgyűlési választások eredményeképpen 16 olyan megyei közgyűlés létezik, ahol a Fidesz-Magyar Polgári Párt bizonyult a legerősebb pártnak. (Taps a kormánypártok soraiban.) A polgármesterek tekintetében: a Magyar Szocialista Párt mindösszesen 89 polgármester, a Fidesz-Magyar Polgári Párt 112 polgármester. Itt kell megemlítenem a Kisgazdapárt igen figyelemreméltó 56 polgármesteri helyét is. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem a számok érdekesek önmagukban. Az ország szempontjából talán az a legfontosabb, hogy a kormány milyen tanulságokat von le ebből. A kormány értékelése az, hogy két sikeres, a választók növekvő mértékű támogatását elnyerő választási szerepléssel a hátunk mögött, a kormánykoalíciós pártoknak nem lehet más kötelességük, mint hogy a választópolgárok által megerősített, az első száz napban már fő irányait tekintve bemutatott kormányzati magatartást folytassa, és ezt is fogjuk tenni.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés