DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megmondom őszintén, a kérdése egy kicsit meglepő, és az is meglepő, hogy ön törvénysértéssel vádolja ezt a kormányt, hiszen nagyon jól tudja, hogy a kérdésében említett határidők már az előző kormány működése idején lejártak, hiszen február 1-je volt a határidő. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Ha valaki mulasztásos törvénysértést követett el, akkor ezt ön - mint a népjóléti tárca politikai államtitkára - tudta akkor is, és feltételezem, hogy ezekről a kérdésekről rendszeresen beszélt is az Egészségbiztosítási Önkormányzat képviselőivel.

Ez a határidő valóban 1998. február 1-jén járt le, de az önkormányzat nem tartotta be, és a Club Aliga üdülőkomplexumot a törvényi előírások ellenére nem adta át a Kincstári Vagyoni Igazgatóság részére, ehelyett az Alkotmánybírósághoz fordult, és bár ennek a lépésnek nincs halasztó hatálya, az igazgatóság az önkormányzattal szemben nem tudta érvényre juttatni a törvényi előírásokat. Jellemző, hogy az önkormányzat és az igazgatóság között még júniusban is - annak ellenére, hogy február 1-jén lejárt a határidő - valamiféle ütemterv egyeztetéséről volt szó, és hosszas levelezésbe bonyolódtak a kérdés megoldását keresvén.

Éppen ezért azon körülmények között, amiket ön említett - tehát a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetése után -, erre a kérdésre is természetesen csak a társadalombiztosítás felügyeletének megváltoztatásával összefüggő teljes jogszabályegyüttes módosítása adhat majd alapot. A következő hónapokban erre természetesen majd sor kerül, és képviselő úr kérdésére a következő hónapok parlamenti munkája és döntései meg fogják adni a választ.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu