DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, az interpelláció írott szövegében előadottak valójában megerősítik, hogy Gansperger Gyula tisztségei összeférhetetlenségének megítélésében a kormányzat helyesen értelmezi a vonatkozó jogszabályi előírásokat. Mi következik ugyanis mindabból, amit a képviselő úr elmondott?
Az, hogy amennyiben az ÁPV Rt. a privatizációs törvény hatálybalépésekor rendelkezett Postabank-részvényekkel, az összeférhetetlenségi okként értelmezendő. Közvetve és közvetlenül hivatkozott időpontok kétségtelenül erre a felfogásra utalnak, és a képviselő úr ezen helyes jogi álláspontja ugyanakkor viszont nem találkozik a ténybeli körülményekkel. Egyrészt ugyanis a társadalombiztosítás Postabank-részvényei kapcsán - ahogy ön is említette - semmiféle ön által jelzett jogi bizonytalanság nincs, azok a privatizációs törvény hatálybalépése előtt kivezetésre kerültek az akkor még ÁV Rt. könyveiből. Másrészt a most újonnan említett, de nem 25, hanem 30 milliós Postabank-részvénycsomag nem '93-ban, hanem '95 októberében - tehát a törvény hatálybalépése után - a Chemol Service Kft. végelszámolása során úgynevezett maradványvagyonként került az ÁPV Rt.-hez, vagyis a törvényi előírásban pontosan meghatározott összeférhetetlenségről ebben az esetben sincs szó.
(15.10)
A fentiekre figyelemmel és most már a konkrét első kérdésére válaszolva elmondhatom, hogy Stumpf miniszter úr nem állított valótlant az Országgyűlésben; azt gondolom, a képviselő úr további kérdései így már értelmüket vesztik.
A Postabank mint jelentős pénzintézet kapcsán azonban a következőkre mindenféleképpen szeretném még felhívni a figyelmet. Azt gondolom, a polgárok joggal szeretnék megtakarított pénzüket biztonságban tudni, és a bank körüli korábbi események okkal kavartak fel indulatokat. Éppen ezért az új vezetésnek az a feladata, hogy felelős gazdálkodással minél előbb megszilárdítsa a bankot. Ehhez viszont az első lépéseknél szükség van a fokozott állami jelenlétre az igazgatótanácsban. Az ÁPV Rt. elnökének jelenléte tehát jelzés értékű, a betétesek számára egyfajta biztosíték a pénzintézet mihamarabbi talpra állítására és stabilizálására. Természetesen amikor ez a folyamat befejeződik, erre már nem lesz szükség.
Köszönöm a figyelmét, és kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés