DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Végigolvasva a két jelentést, egy dologra azért fel szeretném hívni a figyelmet. A társadalombiztosításnál '97-ben felhalmozódott hiányban a korábbi évek nagyon rossz gazdálkodása is benne van, tehát az a gazdálkodás, amely megjelent a '95-ös ÁSZ-jelentésben, hiszen itt - különösen az egészségbiztosítási kasszánál - nagyon komoly források, több mint 5 milliárd forint eltűnése is megjelent, majd a kinnlevőségek behajthatatlanságából, mégpedig kumulált behajthatatlanságából adódó hiány is megjelenik a '97. évi zárszámadásban.
Közismert, legalábbis itt már egyszer felmerült egy vita kapcsán, hogy Budapesten és Pest megyében az egészségbiztosítási kassza halmozott kinnlevősége 155 milliárd forintot tesz ki, és ennek több mint fele olyan be nem fizetett összeg, amely nagy cégek, külföldi cégek által be nem fizetett összeg, tartozás. Ezért nagyon jelentős kérdés, hogy megkapjuk a részletes és teljes kimutatást azokról a cégekről - beleértve a külföldieket is -, amelyek nem tettek eleget a tb-fizetési kötelezettségeiknek.
A másik, amit ki szeretnék emelni: az egészségügy területén a fekvőbeteg-ellátás katasztrofális finanszírozási helyzete. Az ÁSZ-jelentésben is megjelenik az adósságállomány, ami közel 5 milliárd forintot tesz ki, amely mögött természetesen olyan hanyagság is meghúzódik, hogy a rossz finanszírozás, a pontrendszer, a hbcs vagy az eset- vagy átalányfinanszírozás esetében sem történhetnek meg a megfelelő korrekciók, ezért valójában nem arra ösztönözték a kórházakat, hogy takarékos finanszírozással éljenek, hanem arra, hogy a működési kiadásaikból, a fejlesztési kiadásokból is próbáljanak lecsippenteni pénzeket, hiszen a tulajdonos, az önkormányzat a fejlesztési forrásokat - miután kevesebb költségvetési arány jutott neki - megvonta.
A következő évre tehát mindenekelőtt a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásának egy teljes átrendezését kell végrehajtani. Befejezésül hozzáteszem - majd a következő általános vitában ezt részletesebben is kifejtem -, hogy a privatizáció a fekvőbeteg-ellátás finanszírozási kérdéseit nem oldja meg.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés