FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem először hallottam Tállai képviselőtársamnak a bevétel és a jövedelem közötti különbségre vonatkozó kioktatását, de azt hiszem, valamennyiünk számára evidencia, hogy a vállalkozó bevétele mellett költség is van, és a kettő közötti különbség a jövedelem. Na már most ő el tud számolni költségei címén olyan sok dolgot, amelyekről adott esetben nem bizonyítható, hogy kizárólag a vállalkozáshoz használhatók.

Minap olvasom, hogy az APEH jogosítványt szeretne kapni az ügyben is, hogy akár a WC-papírvásárlás jogosságát is megvizsgálhassa, hogy ugyebár azt valóban a vállalkozáshoz használták-e fel, vagy netán elvitte hazai használatra. Tehát ezek után egy bérből és fizetésből élő nem tud álságos WC-papírt vásárolni, mert ő csak a nettó keresetéből tud ilyet tenni. Természetesen ugyanez vonatkozik a benzinre, szakkönyvre és sok minden másra. Ezen, ugye, nem vitatkozunk!?

Nem hinném, hogy Farkas Imre képviselőtársam rászorulna a támogatásra, meg tudja ő magát védeni, de a kormány által beterjesztett vonatkozó módosító javaslat 10. §-a a személyi jövedelemadó 33. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezést lépteti: "A számított adót adójóváírás csökkenti, amely egyenlő az adóévben megszerzett bér 10 - tehát 10! - százalékával, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 3000 forinttal". Ami tehát eddig 20 százalék volt, most meg ezután 10 százalék lesz, nem nehéz kiszámítani, hogy a kettő közötti különbség 10 százalék! Ezt a 10 százalékot ne keverjük össze más 10 százalékkal! Ez az egyik.

A másik, hogy nincs szoros összefüggés a minimálbér változása meg aközött, hogy egy ilyen jámbor munkavállaló mennyit keres, mert nem automatikus, hogy a minimálbért kell január 1-jétől alkalmazni. Ezt nagyon jól tudjuk. Korábban volt ilyen, hogy Érdekegyeztető Tanács, ma ugyan ezt lesajnálják, de vannak a nemzetgazdaságnak jelentős részei, amelyeknél ez késleltetve lép életbe. Nyilván ez a jövőben is így lesz.

Köszönöm a türelmét, elnök úr, és önöknek is. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu