SZABÓ LUKÁCS (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ami az előttünk lévő LV. törvény módosításának tervezését illeti, arról azt tudom elmondani, hogy ezzel egyet lehet érteni. Nagyon szerencsés, hogy az illetékes szakminisztérium figyelembe veszi az Alkotmánybíróság döntését, figyelembe veszi a bíróságok állásfoglalását.
(18.10)
Mégis ami miatt felszólaltam, az az, amit már elkezdett Medgyasszay képviselőtársam, illetve Szabó Ferenc képviselőtársunk, ugyanis ettől már jóval nagyobb, mélyrehatóbb módosításra érett meg ez a vadászati törvény, de úgy is mondhatnám, nemcsak hogy megérett, hanem már az első pillanattól kezdve egészen más utakon kellett volna járni ahhoz, hogy minden igény egyszerre kielégítést nyerjen. Ez a törvény olyan törvény lett, mintha a macskák hoztak volna törvényt az egerek jogairól vagy fordítva. Ugyanis a földtulajdonosnak van földterülete, vadászati joga és kára, a magyar államnak van vadja. És mije van a vadásznak? A vadásznak pedig van puskája, meg van olyan joga, amivel sorozatosan visszaél, sőt, a törvényhozókra meg az illetékes szakminisztériumra is olyan nyomást gyakorolt az elmúlt évek során, ami már, azt hiszem, túlmegy a jogállami kereteken is.
Úgy gondolom, ha ebből a szempontból közelítjük meg, akkor egy olyan szakminisztériumnak, amely élén kisgazda miniszter áll, és egy olyan kormánynak, amely felvállalja valamennyi érdek egyidejű szemmel tartását és ezen túlmenően a családi gazdaságok támogatását is, nemcsak joga, hanem kötelessége is ennek a törvénynek a minél hamarabb történő felülvizsgálata.
Mi a kifogásunk, ami miatt indokoltnak tartjuk a felülvizsgálatot? Véleményünk szerint a jegyző szerepének a földtulajdonosok tanácskozása, jognyilatkozata pótlójaként való megjelentetése rendkívüli módon kifogásolható; ugyanis a földtulajdonosok - mivel olyan szerény összegekről van szó, hektáronként néhány tíz forintról - nem érdekeltek abban, hogy összejöjjenek, és közösen alakítsák ki a véleményüket. Éppen ezért a törvény a jognyilatkozatot a település jegyzőjének adja meg helyettük; a távollévő, nagyobb területtel rendelkező tulajdonosok helyett ugyancsak a jegyző nyilatkozik.
Nemigen tudok olyan településről, ahol a földtulajdonosoknak olyan köre gyűlt volna össze, ahol az 50 százalék plusz 1 szavazattal rendelkeztek volna; következésképpen a település jegyzője mindig egy személyben döntötte el azt, hogy melyik vadásztársaságnak vagy milyen más szervezetnek adja át a vadászati jogot. Ez azért kifogásolható rendkívüli módon, mert nyilvánvaló, hogy egyetlenegy személyre kellett csak nyomást gyakorolni, és ez az esetek igen jelentős részében meg is történt csalárd, törvénysértő módon - hadd ne soroljam fel, milyen módon lehet eljárni a zsarolástól a megvesztegetésig ahhoz, hogy a jegyzőkből kikényszerítsenek egy állásfoglalást. És a jegyző - igen sajnálatos módon - ezeknek a kényszereknek többnyire nem állt ellen, és a vadászok mellé állt.
Nagyon szerencsés, az biztos, ha valahol sikerült olyan vadászatijog-érvényesítést gyakorolni, ahol maguk a földtulajdonosok élnek ezzel, s egészen biztos, hogy elméletileg ott nem lehetne probléma - ebben tökéletesen egyetértek Szabó Ferenc képviselőtársunkkal -, de mégis van! Az történt ugyanis, hogy néhány vadász-földtulajdonos mint földtulajdonos alakította meg a vadásztársaságot, úgy léptek fel, mintha a földtulajdonosok maguk gyakorolták volna ezt a jogot, majd ezt követően az egész baráti kör - akiknek semmi köze nem volt már a földhöz, nem is azon a településen éltek - belépett, és továbbra is úgy történt a vadászat, mint ahogy korábban.
Nagyon kifogásolható a törvényben a haszonbérleti szerződés megkötésének a módja. Itt súlyos felelősség terheli a vadászati felügyeleteket is, mert miközben a törvény rögzíti, kötelezővé teszi például, hogy a haszonbérleti szerződésben a vadlétszámot rögzítsék, mert nyilvánvaló, hogy a bérleti szerződést követően a vadlétszámhoz képest lehet kártérítésre kötelezni, vagy más módon érvényesíteni az esetleges vadszaporulathoz kapcsolódó követelést. Olyan helyen is elfogadták ezt a szerződést, ahol erről egyáltalán nem emlékeztek meg.
A törvény szintén rögzíti - bár a polgári törvénykönyvben is szerepel, s alapjogi elv -, hogy a bérleti díjat rögzíteni kell a szerződésben. Ezzel szemben ismerek olyan haszonbérleti szerződést, ahol semmilyen módon nem rögzítették a bérleti díjat, ezzel szemben a vadászati hatóság azt mégis elfogadta. Amely társaságokban a vadászati hatóság képviselői ott vadásznak, azoknál nyilván nem várható el, hogy a tisztesség és a becsület szabályai szerint történjen a haszonbérletbe adás.
Nagyon lényeges a vadkár, a vadászati kár, illetve ezek megtérítésének kérdése. Sajnálatos módon - és véleményem szerint az alkotmánnyal is ütköző módon - a vadászati társaságoknak, illetve a jogosultnak csak egy részét kell megtéríteniük a vadászati károknak. Ez azért kifogásolható, mert olyan kultúrákban, amelyek egységnyi területen nagy értéket képviselnek, az az 5 százalék is igen komoly összegű lehet: nem kell mondanom, hogy egy intenzív kultúrában például egy vaddisznókár mekkora lehet. Ugyanígy az ültetvényekben is hatalmas kár lehet az az 5 százalék - és ezt nem kell megtéríteni! Ha a következő évben megint 5 százalék lesz, és utána megint, akkor 10 év múlva az már 50 százalék lesz.
Azt kérdezem, ha például egy erdőtelepítésnél 150 ezer forintot ad a magyar állam, akkor elvárja, hogy az erdősítés közel legyen a 100 százalékoshoz, mert különben ennek arányában vissza kellene fizetni a támogatást, ha nem sikerülne az erdősítés. És ha az vadkárra, vagy ne adj' isten, vadászati kárra lenne visszavezethető, ebben az esetben ki fogja megtéríteni a kárt? Nyilvánvaló, hogy senki sem fogja megtéríteni ezt a kárt. Nem is várható el az, hogy az erdészeti kultúrákat a tulajdonos bekerítse, mert ez nyilvánvalóan kezelhetetlen lenne, és nem is a szokásoknak megfelelő.
Nagyon lényeges a vadászati kár kérdése is, mert ezek az urak - hadd ne mondjak elvtársakat, mert azért nem lehet azt mondani, hogy 800 ezer vadász lett volna az elmúlt érában -, tehát úgy mondanám, az elvtársak elitje megszokta azt, hogy amerre egyenes, arra üldözi a vadat, függetlenül attól, hogy milyen kultúrát milyen módon taposott el. Ezzel együtt egy vadászat, egy körvadászat sajnálatos módon ma is egyenlő egy dáridóval, következésképpen inni szoktak a vadászaton. Ilyen állapotban - függetlenül attól, hogy milyen kárt okoznak - mennek a vadászatok, és ezt senki nem ellenőrzi. Így lehet ezt a garázdálkodást - nem vadászatot, nem vadgazdálkodást, hanem közönséges garázdálkodást - büntetlenül tenni!
A törvény előírja azt is, hogy hivatásos vadászt kell alkalmazni. A hivatásos vadász alkalmazása alól kivételes esetben lehet csak felmentést adni, ezzel szemben a vadászati hatóság elfogadja azt is, ha nem hivatásos vadász, hanem egy vadász, aki vadászatra jogosult, de nem hivatásos vadász, esküt sem tett, egy vadász megveregeti a saját vállát, hogy ő lesz holnaptól a vadőr vagy a hivatásos vadász, ő látja el ezt a feladatot - a vadászati hatóság pedig elfogadja ezt. Pontosan ma kaptam ilyen faxot, átadom majd a tisztelt államtitkár úrnak: azért nem árt tudni azt is, hogy mi az, amit a jelenleg hatályos törvényből betartanak, és mi az, amit igen csúnyán megszegnek.
Összefoglalva: ez a törvény a vadászok érdekeit szolgálja, semmi köze nincs a vad érdekeihez, a földtulajdonos és a kárt elszenvedő érdekeire viszont abszolút semmilyen tekintettel nincs.
Elnézést, még egy kérdést, a biztosítás kérdését hadd vessem fel: abban az esetben, ha 5 százalékot meghaladó a kár, meg kellene téríteni az 5 százalékot meghaladó részt.
(18.20)
Na de kérdés az, hogy ki térítse meg. Ha a törvénybe nincs beleírva az, hogy kötelező biztosítást kötni, akkor nyilvánvaló, hogy polgári perrel lehetne perelni. De kitől? Tételezzük fel, hogy egy vadásztársaság a bérlő, és azt mondja, hogy nincs vagyona, és vagyontalan, mert a nyolcvan-egynéhány éves nagynéni a vadásztársaság elnöke - mert az is lehet -, akkor ki fogja megtéríteni a kárt? Senki nem fogja megtéríteni! Kötelezővé kell tenni törvényben rögzítetten, hogy biztosítást köteles kötni. Hogy van-e elég fedezet rá? Szabad legyen arra egy példát mondanom: a szülőfalumban 3 ezer hektár a vadászati terület, az összes külterület összesen; itt ezért 120 ezer forintot fizetnek, ezzel szemben egy közepes őz kilövése után - ezen a területen különben 300 van - 300 ezer forintot kapnak. Az a kérdés, hogy nem lehetne-e ebből olyan biztonságot teremteni, ami biztonságot nyújt a földtulajdonosnak is, meg a vadásznak is mind az okozott károk tekintetében, mind pedig a jövőt illetően.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés