DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen szó sincs arról, hogy másodrendű nemzeti hős lenne az, aki az '56-os forradalom és szabadságharcban helytállt. A helyzet azonban azzal kapcsolatban, amit ön említett, nem olyan egyszerű, mert a Nemzeti helytállásért kitüntetéshez kapcsolódó pótlék jogosultságáról szóló rendelkezés szerint az egyéb jogosultsági feltételek megléte esetén pótlékra többek között az a személy jogosult, akinek a nyugellátása, illetve rendszeres szociális ellátása együtt jelenleg legalábbis ez az összeghatár - a 35 800 forintot nem éri el. A hatályos rendelkezések nem adnak arra lehetőséget, hogy a Nemzeti helytállásért elnevezésű kitüntetés pótléka a nyugellátások, illetve a rendszeres szociális ellátások, valamint az említett összeghatár figyelmen kívül hagyásával, lényegében ahogy ön is említette, azoktól teljesen függetlenül, tehát az alapnyugdíj százalékának megfelelően legyen emelhető.
(16.30)
Képviselő úr kezdeményezésének akkor volna realitása, ha a Nemzeti helytállásért elnevezésű kitüntetéshez kapcsolódó pótlékra való jogosultság szabályai úgy változnának, hogy a pótlék összege teljesen független a nyugellátás, illetőleg a rendszeres szociális ellátás összegétől. Mint ahogy említettem, ez alapvetően a jogosultsági feltételek lényegi megváltoztatását tenné szükségessé, amely teljességgel függetleníthető a nyugdíjemelés, illetve egyéb ellátások, pótlékok emelésére vonatkozó szabályoktól.
A jogosultsági szabályok ilyen értelmű megváltoztatása viszont nem lenne szinkronban a pótlék bevezetésének azon jogszabályban is megjelenített céljával, amely szerint a nyugellátásban részesülők tekintetében a Nemzeti helytállásért elnevezésű kitüntetéshez kapcsolódó pótlék egy folyamatosan, rendszeresen emelésre kerülő összeghatárig, sőt esetenként még azt meghaladóan is a részükre járó nyugellátás kiegészítésére szolgáljon.
Köszönöm válaszom tudomásulvételét.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés