DR. CZIRA SZABOLCS (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A 106/1988. (XII. 26.) számú minisztertanácsi rendelet, a lakáscélú támogatásokról módosított jogszabály 2. és 3. §-a, amelyben a lakásépítési kedvezményekről esik szó, némi felülvizsgálatra szorulna. A méltányolható lakásigény kielégítésére megállapított, vissza nem térítendő állami támogatás rendszere - rendkívül humánus volta ellenére - a gyakorlatban visszaélésre ad alkalmat.
(14.40)
A célirányos lakásépítési kedvezmény az építtetőt, a vásárlót az általa eltartott, a vele közös háztartásban élő gyermekek és egyéb eltartott családtagok után illeti meg. Azon okból kifolyólag azonban, hogy a kedvezmény magán-lakásépítésre, illetve értékesítés céljára épített és építtetett lakás megvásárlására nyújtható, számos szociálisan hátrányos körülmények között élő, szerencsétlen sorsú családnak saját meglévő pénzbeni tőkéje híján semmi reménye sincs arra, hogy önállóan, saját erejéből, a kedvezmény felhasználásával új lakáshoz jusson, mert meglévő anyagi lehetőségeik korlátozottak, nem képesek élni az állam által nyújtott kedvezmény felhasználásával. Ily módon például a több gyermekkel rendelkező, kilátástalan helyzetben lévő család eladja a gyermekei után járó kedvezményt, néhány személy, illetve személyek, közhasznú társaságok pedig - minimális ellenérték fejében - megvásárolják a kedvezményezett család szociálpolitikai támogatásának jogát: a kedvezményezett, támogatni kívánt családdal adásvételi szerződést kötnek, amelyben előre megvásárolják a felépítendő lakást, amely öt év után amúgy is eladható, elidegeníthető. A valóságban tehát az állam által nyújtott lakásépítési támogatás nem szolgálja a hátrányos helyzetben lévő, többgyerekes családok lakáshoz jutását, sőt jogtalan haszonhoz juttat jó néhány embert.
Mindent meg kell tenni eme ösztönző erővel ható, jelentős állami támogatás megmaradása érdekében, hogy eredeti funkciójában maradhasson, és ne adhasson alkalmat visszaélésre. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ennek érdekében tervez-e a kormány szigorításokat?
Köszönöm szépen, és elnézést kérek. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés