DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Amióta szabályokkal igyekszik védeni magát a társadalom a rá vagy tagjaira valamely okból veszélyt jelentőkkel szemben, azóta állandó probléma a védendő élethelyzetek köre és a védelem jellege. E hosszú idő alatt a legkülönfélébb megnyilvánulásokat nyilvánították büntetendőnek, például annak idején vallási hovatartozást, politikai meggyőződést vagy éppen egészségügyi devianciákat, és a büntetéseknek is igen változatos skáláját alakították ki a botozástól a gályarabságon át a halálbüntetés különböző formáiig.

Mára természetesen a korábban büntetni rendelt helyzetek közül sok már fel sem merülhet, azonban az állandó értékek mellett új védendő jelenségek is kialakultak. Ha a törvényhozás lépést akar tartani a világban és az országban végbemenő változásokkal, akkor időnként módosítania kell büntetési politikáján és ezáltal a büntetőjogi törvényeken is.

Természetesen a büntetési politikát nemcsak a változó élethelyzetek alakítják, hanem a törvényhozók felfogása is legalább ilyen mértékben befolyásolja. A törvényhozónak legelőször alapelveket kell eldöntenie a tekintetben, hogy mely élethelyzeteket tekinti a büntetőjog eszközeivel védendőnek, mit tekint olyan fontosságúnak, olyan súlyúnak, hogy azon egyéni vagy csoportérdekek megsértőit büntetéssel fenyegeti. És ha már eldöntötte, hogy mely élethelyzeteket kívánja védeni a büntetőjog eszközeivel, utána azt kell eldöntenie, hogy a rendelkezésre álló eszközök közül melyeket kívánja igénybe venni és ezek egymás közötti arányát hogyan kívánja megállapítani. Milyen jelentőséget tulajdonít a megelőzésnek, milyen körben kívánja igénybe venni a nem büntetés jellegű szankciókat - mint például a figyelmeztetés vagy a megrovás -, milyen súlyt kíván adni a szabadságvesztéssel nem járó büntetéseknek, a szabadságvesztésben milyen kategóriákat állapít meg, kíván-e halálbüntetéssel fenyegetni bizonyos cselekményeket, a büntetés egészének letöltése előtti szabadulásra milyen lehetőségeket biztosít, és végezetül a büntetés vagy feltételes szabadságra bocsátás esetén - annak megfelelő részének letöltése után - milyen eszközökkel kíván élni az elkövetővel szemben?

Szerencsére ma már a büntetőjog eszközei többségében nem tartalmazzák a politikai véleménynyilvánítás büntethetőségét, hanem valóban az egész társadalom védelmét szolgálják a társadalmi érdekek és az általánosan elfogadott értékek ellen fellépőkkel szemben. Ami azonban mindenképpen eldöntendő, az az, hogy milyen alapelv szerint áll a törvényhozó az élet által megkövetelt módosítási igényekhez: a korábbi, igencsak elnéző, álhumánus alapról indul, vagy pedig úgy, hogy a büntethetőség igénye szempontjából nincs kis bűn vagy nagy bűn, hanem bűn van, és minden bűn elkövetője kapja meg a méltó büntetését; ezen belül is különösen a szándékos bűncselekmények elkövetőivel kapcsolatosan szükséges a következetes és szigorú fellépés.

A Magyar Igazság és Élet Pártja ez utóbbi alapon áll. Nem mentheti a bűn elkövetőjét a nehéz gyermekkor, a korábbi belügyminiszter által kitalált megélhetési bűnözés, a bármiféle kábult állapot, a rossz családi körülmény és így tovább. Ezek az elemek a büntetés kiszabása során kerülhetnek esetleg figyelembevételre, de mentő körülményként nem szolgálhatnak. (Moraj az MSZP padsoraiból. - Dr. Kiss Gábor: Jézus Mária!)

A vita során felmerült, hogy nem a büntetések szigorításával, hanem a megelőzéssel kell elsősorban védekezni a bűncselekmények elburjánzása ellen. Véleményünk szerint az egyik nem helyettesítheti a másikat, mindkettő hatékonyságának növelésére szükség van. Sőt, mi a megelőzés, a hatékony bűnüldözés és a szigorú büntetés együttes hatásában látjuk a megoldást. A New York-i példa szemléletesen mutatja, hogy a határozott, következetes és kemény fellépés viszonylag rövid idő alatt komoly eredményeket hozhat.

Amely cselekmények az állampolgárokban a legnagyobb felháborodást váltják ki, azok a különös kegyetlenséggel elkövetett életellenes cselekmények és a 14 éven aluliak sérelmére elkövetett bűncselekmények, valamint a nagy összegű, úgynevezett fehérgalléros bűncselekmények. Amelyek viszont a leggyakrabban érintik az embereket, az a rablás, a lopás, a gépkocsifeltörés és -eltulajdonítás, a csalás. Ha ezeken a területeken sikerülne érzékelhetően előrelépni, akkor már érdemes volt belefogni ebbe a módosításba. Ehhez azonban az kellene, hogy a kiemelten súlyos bűncselekmények esetén ne lehessen a büntetés végrehajtását felfüggeszteni, és ezzel esetleg lehetőséget adni az elkövető eltűnésére vagy a felfüggesztés tartama alatt újabb bűncselekmény elkövetésére. A mostani tervezet sajnos ezt lehetővé teszi.

Továbbá sajnálatos módon nem foglalkozik a tervezet néhány állam elleni súlyos bűncselekmény, mint a hazaárulás, az ellenség támogatása és a kémkedés büntetésének súlyosbításával. Szerintünk ezek minősített eseteiben nem elegendő felső határként a 8, illetve 15 évig tartó büntetés, hanem indokolt lenne az állam elleni legsúlyosabb bűncselekmények esetén az életfogytig tartó szabadságvesztés lehetővé tétele.

Sajnálatos továbbá, hogy néhány helyen a pénzbüntetéssel fenyegetés olyan alacsony összegű, amely még a tervezetben szereplő emelés esetén is komolytalanná teszi a büntetést mint visszatartó tényezőt. Gondoljunk csak például a száz forintos napi tételre!

(11.00)

Helytelenítjük, hogy a tervezet szerint nem büntethető a kábítószerfüggő személy kisebb súlyú bűncselekmény elkövetése esetén, ha gyógykezelésben részesül. Véleményünk szerint, ha az alkoholfüggőket büntetik bűncselekmény elkövetése esetén, akkor a kábítószerfüggők esetén sem indokolt a büntetés elhagyása. Ahogy nem kötelező alkoholfüggőnek lenni, úgy nem kötelező kábítószerfüggőnek lenni sem. Aki viszont önként ezt választja és vállalja, az ilyen állapotban elkövetett bűncselekményért legyen felelős, legyen végrehajtható rajta az, amit ő önként vállalt.

Örvendetes a tervezetben, hogy a bűnelkövetők felé eddig tanúsított liberális közelítést egy szigorításra törekvő javaslatcsomag igyekszik felváltani. Több bűncselekmény esetén szigorítja a büntetési tételeket, új bűncselekmény-kategóriákat vezet be, és lehetővé teszi az elkövető valóban élete végéig tartó, életfogytiglanig tartó büntetésének bevezetését. Szigorítja a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, és a feltételes szabadságra bocsátás eseteit és feltételeit is néhány helyen.

Örvendetes, hogy új bűncselekmény-kategóriákat vezet be, így például más állam katonája ellen elkövetett bűncselekményt, nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazását - elsősorban a mérges gázok és a bakteriológiai eszközök értendők ez alatt -, de legalább ilyen fontos új bűncselekményfajta az újszülött megölése, az emberkereskedelem, a magántitok jogosulatlan megismerése, az ittas járművezetés mellett a bódult, tehát kábítószeres állapotban történő járművezetés tiltása, a jogosulatlan, titkos információgyűjtés, a vesztegetés és a befolyással üzérkedés nemzetközi kapcsolatokban, a visszaélés teljesítményfokozó szerrel vagy módszerrel, a kibúvás a polgári szolgálat alól és a polgári szolgálat megtagadása - és még néhány új bűncselekményfajta meghatározása és büntetni rendelése.

A MIÉP programjának központi eleme volt a rend megteremtése iránti igény, és a tervezet ebbe az irányba hat. Sajnálatos azonban, hogy a kézhez kapott tervezet amellett, hogy sok ponton kibővíti az augusztusi tervezetet, néhány ponton vissza is lép attól. Egyes esetekben elhagyta az abban szereplő súlyosító tételeket, de olyan is előfordult, hogy az abban még meglévő új bűncselekményfajtát a szeptemberi tervezetből teljes egészében kihagyta. Ilyen például a hivatalos személyekre vonatkozó feljelentési kötelezettség megszegésének büntetéssel fenyegetése, amelyre pedig igen komoly szükség lenne.

Az ellenzék rendszerint az emberi jogokra hivatkozva védi a bűnelkövetők jogait, ugyanakkor szívesen megfeledkeznek az áldozatok emberi jogairól. Nekik, mármint az áldozatoknak, alapvető joguk biztonságban élni, biztonságban tudni szeretteiket és vagyontárgyaikat. Ezt az alapvető jogot sértik a bűnelkövetők. Örvendetes, hogy a jogalkotó megálljt kíván parancsolni a kábítószer népbetegségszerű terjedésének, és kiterjeszti az ezzel kapcsolatos tevékenységet elkövetők körének büntetéssel való fenyegetettségét. Az imént Hack Péter - sajnálom, hogy már nincs itt - azt fejtegette, hogy a kábítószerrel kapcsolatos büntetések szigorítása elősegíti a szervezett bűnözés kialakulását. Tekintettel arra, hogy a szervezett bűnözéssel kapcsolatos törvénycsomag már a parlament előtt van, de a szervezett bűnözés sajnos kialakult a büntető jogszabályok most tervezett szigorítása nélkül is, ez azért nem helytálló.

Összegezve: ha komolyan vesszük a rend, az állampolgárok biztonsága iránti igényt, akkor nincs helye a szándékos bűnelkövetővel szembeni humánus eljárásnak. Nem a bűnözőt kell védeni, hanem a becsületes emberek biztonságát kell megteremteni. Ez a tervezet, hála istennek, ebbe az irányba tesz lépéseket, ezért hiányosságai ellenére is támogatni tudjuk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu