DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Lamperth Mónika Képviselő Asszony! Úgy gondolom, amikor az önkormányzatok helyzetéről szólnunk kell, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszerét össze kell kapcsolni a területfejlesztés és területrendezés kérdéseivel, hiszen a 30/1997. számú országgyűlési határozat, amelyet '97. április 18-án hozott meg a Ház, az ön és az ön frakciója által is megszavazott határozat, amely világosan rendelkezik arról, hogy az állami pénzeszközöket összehangoltan kell felhasználni a területfejlesztés érdekében. Tehát egyáltalán nem egy különlegesség, ha bárki felveti, hogy a kormányzati és az önkormányzati eszközöket együttesen kell felhasználni a települések fejlesztése érdekében. Ha ön elolvasta volna az ön által is megszavazott országgyűlési határozatot, igen tisztelt Lamperth Mónika, akkor nem csodálkozott volna a kormányzati tényezők idevonatkozó kijelentésein.
Egyebekben, ha már önkormányzatokról van szó, meg kell mondjam: ön nagyon nagy csalódást okozott nekem a felszólalásával. (Derültség.) Tudniillik én azt hittem, hogy ön feláll, és azt mondja: kérem, befejeződött az önkormányzatok kifosztása, amit eltocsikoltunk, most visszaadjuk, mert látjuk, hogy Milotán és a többi kistelepülésen milyen gond van (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Ajjaj!), és ezentúl az önkormányzatok számára nyújtott pénzösszegekben fogunk jeleskedni, nem pedig a tocsikolásban. (Moraj, közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban.)
(8.50)
Ehelyett ön beszélt itt, kérném, autópályáról, a köztársasági elnök választásáról, Nemzeti Színházról, 4-es metróról, szemétégetőről, közpénzek elherdálásáról, tehát egy olyan konglomerátumot hozott ide, amelyet rendkívül nehéz követni. (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) De úgy gondolom, hogy azért az ön számára is követhető, ha vulgarizáltan foglalom össze az álláspontot, hogy például Nemzeti Színház építésében önöket senki nem akadályozta meg. Ha önök akartak volna Nemzeti Színházat építeni, építhettek volna, de önök nem színházat akartak építeni, hanem gátat, egy hatalmas monstrumot akartak Bős-Nagymarosnál építeni, sőt nem egy gátat akartak építeni, hanem két gátat akartak építeni. Önök az expót illetően szétvertek mindenfajta lehetőséget, amely a vállalkozásokhoz kapcsolódott, most krokodilkönnyeket hullatnak azért, hogy a gazdaság élénkítésében nem következett be az a fellendülés, amelyet önök ígértek.
Úgy gondolom, hogy látni kell: ami a 4-es metrót illeti, maga a köztársasági elnök úr jelentette ki, láthatta bárki, hogy a mostani árvízhelyzetben bizony a kistelepülésekkel kellett volna törődni a korábbi időszakban, ide kellett volna hatalmas betonmennyiséget beépíteni. Nem én mondtam, Göncz Árpád köztársasági elnök úr mondta, rendkívüli mértékben egyetértettem vele.
Úgy gondolom, látnivaló: az, hogy most az Orbán-kormány meg kívánja oldani az önkormányzatok helyzetét, és azt mondja, hogy minden lehetséges pénzeszközt most az ország több részre szakadt állapotának megszüntetésére kell felhasználni, tehát a hátrányos helyzetű térségeket fokozottabb ütemben kell felemelni, és ennek érdekében nemcsak az önkormányzati pénzeszközöket... Mert kérem, a milotai pénzeszközökkel nem lehet a gátat felépíteni! Milotán és a Felső-Tisza mentén olyan tragédia alakult ki - és az egész országban is, a Felső-Tiszától egészen a Kerka-patakig -, amelynek következményeként most a kormánynak jelentős pénzeszközöket kell a vidék fejlesztésére fordítania. Természetesen mi szeretnénk 4-es metrót és mindent amit ön fölsorolt, de először (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) az élet- és vagyonbiztonságról kell gondoskodnunk, ezt követően lehet a kényelmi szempontokra is tekintettel a kormány.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés