DR. VARGA ISTVÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A büntetőeljárásról szóló törvényjavaslatot a Magyar Demokrata Fórum, s természetesen mint a kormánypárti frakció országgyűlési képviselője támogatom, azzal azonban, hogy jó néhány olyan észrevétel, kritikai megjegyzés van, amely nem biztos, hogy egy kormánypárti képviselőtől elvárható, de mint gyakorló ügyvéd kénytelen vagyok megtenni.

Tisztelt Országgyűlés! A javaslat szervesen illeszkedik a kormányprogramnak a szervezett bűnözés visszaszorítása érdekében alkotandó valamennyi rendelkezéséhez, vagyis e törvénynek az a célja - és erről sokan beszéltek már -, hogy hatékonyabb védelmet nyújtson a bűnszervezet keretében, illetve az ezzel összefüggésben elkövetett cselekményekkel szemben.

A mindenkori büntetőeljárás feladata az anyagi jogszabályok úgynevezett kiszolgálása - vulgárisan -, azon formák megteremtése, amelyek között a büntetőnormák hatékonyan működhetnek, és megteremtődhetnek azok garanciái is.

A javaslat elvi megfontolásai a következők: követni a büntető törvénykönyv módosítását és megteremteni ezen módosítások eljárási kereteit. Olyan új rendelkezéseket kell a ma még hatályos törvénybe beemelni, amelyek a szervezett bűnözés elleni fellépés hatékonyságát növelik. A megjelenő szabályozások - és erről jó néhányan már beszéltek -, csak részben tekinthetők újaknak. A javaslat követett logikája alapján a 2000-ben hatályba lépő új büntetőeljárási törvény egyes, elsősorban a szervezett bűnözésre vonatkozó szabályait kvázi előrehozza.

(12.00)

Itt szeretném megjegyezni - és ezt többször kifejtettük -, hogy az új büntetőeljárási törvény 2000-ben történő hatálybalépésével kapcsolatosan inkább negatív, mint pozitív álláspontunk van. Az a meggyőződésünk, hogy az új büntetőeljárási törvény nem fogja meggyorsítani az igazságszolgáltatást, nem fogja megteremteni a szervezett bűnözés elleni hatékony küzdelmet. Jó lenne, ha ezen is elgondolkozna az igazságügyi kormányzat.

A mindenképpen támogatandó szemlélet szerint elsősorban a bűnszervezetek leküzdésének elősegítésére konstruált eljárási intézmények - kiemelt tanú, fedett nyomozó - markánsan megjelennek a javaslatban. Ez arra utal, hogy az előterjesztő felismerte, hogy minden olyan lehetséges eszköz, amely a szervezett bűnözés visszaszorítására szolgál és a jelenleg hatályos törvénybe illeszthető, nyomban bevezethető, és nincs ok arra, hogy a jogalkalmazó ezzel csak a későbbiekben éljen. Összességében a javaslatra nemcsak azért van szükség, hogy kövesse a Btk.-ban leírt változásokat, hanem azért, mert önálló szabályai a kormányprogram alapján a szervezett bűnözőkkel szembeni harc egyik eszközévé válhatnak.

Tisztelt Országgyűlés! Néhány nagyon fontos kérdéssel és részlettel külön is szeretnék foglalkozni. Az egyik a javaslat biztosítási intézkedésekkel kapcsolatos szabálya.

A Btk. módosítása határozottan és jól körülírhatóan veszi célba a haszonszerzés céljából elkövetett cselekményeknél a jogtalanul megszerzett előny elrejtését, és megkísérli elreteszelni azokat a nagy- és kiskapukat, ahol a bűnös haszon eltűnik a hatóság szeme elől. A büntetőtörvény ezen rendelkezései jóval tágabban húznák meg a vagyonelkobzás eseteit, így például a bűnösen szerzett haszon átruházását jogutódlás jogcímén. A gazdasági társaságba való mentéskor is biztosíthatóvá kívánja tenni a károsult reparációs lehetőségeit, valamint azt, hogy az így megszerzett vagyon elvonható legyen.

A leírt szabályokkal harmonizál a javaslat 107/A. § (1) és (2) bekezdése. Ezen szabályok lényege, hogy a zár alá vétel feltételeinek valószínűsíthető fennállása esetén, ha a dolgok elrejtése, a rendelkezés jogának átruházása, elidegenítése, megterhelése vagy azok megkísérlése megalapozottan feltehető, úgy ennek megakadályozása végett az eljáró hatóság biztosítási intézkedést alkalmazhat, melynek tárgya a terhelt ingó és ingatlan vagyona, hitelviszonyt vagy tagsági viszonyt megtestesítő értékpapírjai, a gazdálkodó szervezet vagyonából megillető üzletrésze feletti rendelkezési jogának korlátozása.

Az (5) bekezdésben a hatékonyság érdekében alkalmazhatóvá teszi az intézkedést olyan személlyel szemben is, akinek a zár alá veendő dolog felett rendelkezési joga nincs; nevezetesen: a harmadik személynek a terhelttel a dolog elrejtése, rendelkezési jogának átruházása, elidegenítésének megkísérlése céljából való kapcsolattartása vagy ilyen kapcsolat létesítése megalapozottan feltételezhető. Az előbbi igen szigorú rendelkezéseknek egyetlen célja van, hogy a hatóság minél hamarabb és széles körben hozzáférjen a bűnösnek gyanított vagyonhoz.

Felmerülhet a kérdés, hogy a szóban forgó rendelkezések nem lépik-e át azt a mértéket, amely már a büntetőjogi önkény talajára téved, és az állampolgárok indokolatlan zaklatásának a lehetőségét teremtheti meg. Úgy gondoljuk, hogy erre nemmel kell válaszolnunk, és itt a Btk. módosítására utalunk vissza, mely azt a vagyonelkobzást követően bűnszervezet tagjaként, haszonszerzés céljából történő elkövetés esetére írja elő. Az előbb említett eljárási fellépés valóban csak arra szolgál, ami a neve, tehát hogy a bíróság döntéséig a jogellenesen szerzett vagyon ne tűnjön el.

Fontos rendelkezés - erről is szóltak képviselőtársaim - a védett tanú. Eszerint különösen védetté nyilvánítható a tanú, ha vallomása kiemelkedő súlyú, lényeges körülményre vonatkozik a bizonyíték, és mással nem pótolható, személye és tartózkodási helye a gyanúsított és a védő által nem ismert, továbbá ha személyének felfedése esetén a tanú vagy hozzátartozó élete, testi épsége vagy személyi szabadsága súlyos fenyegetésnek lenne kitéve.

Eme együttes feltételek fennállása esetén - különösen a védett tanút - különleges, az eljárás általános szabályaitól eltérő jogok illetik meg védettsége érdekében. A javaslat tulajdonképpen a büntetőeljárás vonatkozó rendelkezéseit hozza időszerűen és időben előre. Nem lehet vitás, hogy a tanúvédelem tipikusan a maffiózó törvénytisztelet - netán az emberi életet semmibe vevő és gátlástalan - eszközét próbálja hatástalanítani, amit annak érdekében tesz meg, hogy a büntetőeljárás súlyától mentesüljön. Igaz, hogy a tanúzás állampolgári kötelesség, de senkitől sem várható el, hogy minden védelem nélkül tegyen eleget ennek, vállalva egzisztenciája, vagyona, esetleg családja vagy saját élete veszélyeztetésének lehetőségét.

Eme jogi intézménynél kétségtelenül merülhetnek fel alkotmányossági aggályok, különösen törést szenved a kontradiktórius eljárás elve, csorbulhatnak a védelem jogai, a jogosultak iratbetekintési jogosítványai s a többi. Ezen aggályokkal szemben áll azonban nemcsak a társadalom védelmének elve és annak a működésére kirívó veszélyt jelentő bűnözői támadás, hanem az is, hogy a büntetőeljárás sikere mellett a hatalomnak minden eszközzel meg kell védeni állampolgári kötelességét teljesítő tagját.

Az intézmény mellett nemcsak pragmatikus bizonyítási, eredményességi ok szól, hanem az, hogy a polgár érezze, nincs magára hagyva, amikor az igazságért kiáll és a büntetőeljárást segíti, és ezzel további bűnelkövetést akadályoz meg. Az intézmény azt a célt szolgálja, hogy növelje az ő és mások biztonságérzetét és a jog érvényesítésre jutásában való hitét. Természetesen ez nem ilyen egyszerű, a tanúvédelem az egész világon nehéz kérdés, mert gátlástalan, magas fokban szervezett bűnözőkkel szemben kell felvenni a harcot, ahol hatalmas pénzek forognak, és az emberi életnek ehhez képest igen csekély az értéke. Ezzel áll szemben az igazságszolgáltatás a szervezett bűnözésnél korlátozottabb eszközeivel.

Szabad legyen itt egy lírai kitérőt tennem. Egyik képviselőtársunk vezérszónoklatában érintette az ügyészség kormány alá rendelését. Remélem, nem veszi rossz néven az igazságügyi államtitkár úr: az az álláspontunk, hogy az elmúlt négyéves ciklusban a korábbi kormánynak sikerült a Magyar Köztársaság Igazságügyi Minisztériumát - és igazságügy-miniszterét - kvázi ledegradálni börtönfelügyeleti minisztériummá. Ebből okszerűen következik, ha hatékonyan fel akarjuk venni a szervezett bűnözés elleni küzdelmet, akkor ennek elengedhetetlen eszköze a büntetőeljárás módosításán és az új Btk.-n túlmenően az, hogy megtörténjen - természetesen megfelelő jogi garanciákkal - az ügyészségnek a kormány alá rendelése. Ha ez nem történik meg, kedves képviselőtársaim, akkor beszélhetünk itt szervezett bűnözés elleni küzdelemről, módosíthatjuk félévente a büntetőeljárási törvényt, akkor sem lesz hatékony a bűnüldözés.

Tisztelt Országgyűlés! Azt mondtam, hogy néhány kritikai észrevételt is kell tennem. Ezzel kapcsolatban szabad legyen hivatkoznom - erre egyébként már szabaddemokrata képviselőtársam is utalt, és ez azon ritka pillanatok egyike, amikor szakmailag egyetértünk - a javaslat 41. §-ára, amely azt mondja, hogy "amennyiben a vádlottat az elsőfokú bíróság szándékos bűncselekmény elkövetése miatt legalább háromévi végrehajtandó szabadságvesztésre ítéli, az ügyész indítványára az előzetes letartóztatást fenn kell tartani, illetve el kell rendelni, kivéve, ha a már kitöltött előzetes letartóztatás időtartama eléri vagy meghaladja az elsőfokú bíróság ítéletében megadott szabadságvesztést". A szöveg elsősorban szembekerül azzal a büntetőjogi alapelvvel, miszerint az előzetes letartóztatás nem lehet előzetes büntetés. Ugyancsak sérülhet a bírói függetlenség elve.

A leglényegesebb veszélye ennek azonban az, hogy az ártatlanság vélelme és az alkotmány idevonatkozó rendelkezése nem érvényesül. Az elsőfokú ítélet jogi sorsát tekintve ugyanis még osztozik az előzetes letartóztatás intézményével, így az ítélet után a bírónak hasonló szempontok szerint mérlegelni kell az előzetes letartóztatás kérdésénél, sőt egyéb okok is kieshetnek a mérlegelés köréből. Így különösen nem jelenik meg mint indok az, hogy az eljárási cselekményeket a vádlott miatt foganatosítani nem lehet, nincs összebeszélés, a bizonyítékok megsemmisítésének lehetősége, mert a bizonyítás az ítélettel lezárul. Nem lehet mérlegelni a várható büntetés súlyosságát mint kategóriát, mert az a bíró által már kiszabott.

A javaslat azt sem engedné meg a három évnél súlyosabb ítélet esetén, hogy az előzetes letartóztatás fenntartásának kérdésében a bíró értékelhesse azt, hogy a vádlott előzetes letartóztatása során három évnél kevesebb olyan szabadságfosztást szenvedett, amelynek materiális körülményei a jogerős ítéletekkel szemben sokkal hátrányosabbak. Tiltaná a javaslat annak értékelését is, hogy a vádlott az eljárás során az azt segítő és az igazságot felderítő magatartást tanúsított. Az eljárás során a vádlott a bíróság előtt netán olyan betegségre hivatkozhat, amelyet minden körülmények között figyelembe kell venni.

(12.10)

Az elrettentésen túl semmiféle olyan érdek nem szól a mellett, hogy az előzetes letartóztatás fenntartása vagy elrendelése kérdésében az ítéletet hozó bíró keze meg legyen kötve. Az e kérdésekben hozandó döntéseknél olyan szubjektív és egyéb elemek merülhetnek fel, melyeket csak az eljáró bíró ismerhet és a jogalkotó ezeknek nincs birtokában. Célszerű lenne ezt a kialakítandó bírói gyakorlatra bízni; ez többé-kevésbé eddig is megfelelően működött.

Nem megengedhető, hogy pusztán a kiszabott büntetés mértéke legyen az irányadó a nem jogerős ítélet esetén hozandó szabadságkorlátozó intézkedéseknek. A szóban forgó rendelkezés a szervezett bűnözés elleni fellépés kereteibe sem illeszthető be, mert a normaszöveg nem jeleníti meg az elkövető ebbéli minőségét. Az itt tanúsított indokolatlan szigor semmiféle pragmatikus vagy társadalomvédelmi érdekkel nem magyarázható. Demokratikus jog, tisztelt Országgyűlés, nem ismerhet jogerős ítélet előtti előzetes büntetést!

Tekintettel arra, hogy ma, és azt hiszem, az elkövetkezendő napokban a kegyelem és a jogerős szabadságvesztés büntetés elhalasztásának reneszánsza lesz itt - legalábbis úgy gondolom én falusi ügyvédként, hogy ez hosszú vihart kavar -, szeretném a magánvéleményemet is elmondani, hisz az már elhangzott, hogy természetesen nem volt jó döntés a köztársasági elnök úr döntése; nem az első rossz döntése. Ezzel kapcsolatosan hivatkozni kívánok arra, hogy a javaslat 50. §-a a szabadságvesztés elhalasztásával kapcsolatos rendelkezéseket is tartalmaz. Kétségtelen, hogy az előterjesztőre hatottak az elmúlt időszak nem egységes bírói döntései, az ítélet utáni szabadlábon hagyás és halasztás. Ezek azonban nem indokolhatják, hogy a jogalkotó kösse meg a bíró kezét olyan kérdésekben, amelyek rengeteg szubjektív elemet hordoznak s amelyeket csak a bíró ismer. Gondolok itt például arra, hogy egy két év és két hónapos ítélet esetén egy hetvenéves, daganatos betegségben szenvedő, de nem közvetlen életveszélyben lévő elítéltnek halasztás adható-e vagy nem adható.

Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy korlátozott az időkeretem, nem kívánok a türelmükkel visszaélni, szeretném azonban nyomatékosan aláhúzni, hogy a módosító indítványok beterjesztésén túlmenően a Magyar Demokrata Fórum a büntetőeljárásról szóló előterjesztést összességében támogatja, és a tisztelt Háznak elfogadásra ajánlja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu